Mikszáth Almanach az 1912-ik szökő évre /Egyetemes regénytár/

Hoztunk megint egy kosár virágot - maradjunk meg a régi Almanachok stilusa mellett - azt odadöntjük szép olvasónőink lába elé. Van füszeresen fanyar vadvirág, ablakba való ékesség, égőszinü, mint a drágakő, van idegenszerü disznövény, a kelyhe forró és szomjas, mint az emberi száj, ábrándos vízinövény, amely melegebbnek érzi a holdfényt a nap tüzénél. Tessék benne válogatni. Nem hiába élünk közelebbb Seherezade hazájához : nálunk ma is több mese terem, mint egyebütt. Olyan bő a termés, hogy a könyvkiadók kaszával válogathatnak benne, az újságkiadók pedig napról-napra fölvirágozhatják vele házukat, mintha mindig Úrnapja lenne. Ez a kérkedés azonban valami szegénységet is takargat: a magyar humor, irodalmunknak ez a jellemző specialitása veszendőben van. Miután emberemlékezet óta fényt és meleget szórt a Parnassusra, lassankint, szinte észrevétlenül, elmerült az égboltozat határán és ami még ott fénylik a magasabb hegyeken, az csak elkésett búcsúsugár. Bizonyos, hogy ezentúl homályosabb és hűvösebb lesz nálunk is az élet. TARTALOM Előszó 1 Heltai Jenő: Az utolsó csoda 5 Legioner: Si-Uled felesége 15 Bródy Sándor: A fehér ruha 25 Pekár Gyula: Az ő fia 33 Lőrinczy György: Lilla grófnő 55 Lovik Károly: Aranyhalak 77 Vértesy Gyula: Visszavárja 101 Kanizsay Ferenc: Pocok és a medve 117 Diplomata: A két Orlowski 127 Farkas Pál: Lucullus 139 Bíró Lajos: Kiábrándulás 155 Krúdy Gyula: Szindbád színésznőt keres 165 Pakots József: Bíró Magdolna 175 Szomaházy István: Tass versei 187 Kálnoky Izidor: Ha lakat, akkor kulcsa is van 191 Herczeg Ferenc: A majom 211