Memóriafejlesztés

trivium kiadó  | 2015  | puhatáblás, ragasztókötött  |  208 oldal

Libri Antikvárium
Elménk akár a csomagtartó: ha jól pakoljuk, szinte minden belefér, ha rosszul, szinte semmi! Dominic OBrien félelmetes emlékezetéről híres. A Las Vegas-i kaszinók kártyaasztalától kitiltották, mert bankot robbantott. Nyolcszor nyert memóriavilágbajnokságot.1994-ben az Év Agyának választották Angliában, majd 1995-ben a Memória nagymesterének. Számos alkalommal szerepelt a tévében és a rádióban, világrekordok sora fűződik nevéhez. Például harminc perc alatt megjegyzett 2385 találomra megjelenő bináris számjegyet. 2005-ben életműdíjat kapott az Emlékezet világbajnokságok szervezetétől. 2010-ben a Memória sportvilágtanács igazgatója lett. Dominic OBrien nem csodagyerek, nem ezzel a tudással született. Iskolában szétszórnak, álmodozónak tartották. Harmincéves koráig kellett várnia az áttörésre. Módszere segítségével bárki bámulatos memóriát fejleszthet, amelyet az élet minden területén kamatoztathat. Memóriafejlesztő gyakorlatai javítják a gondolkodást, a kreativitást. Nem kell tudnunk megjegyezni száz pakli kártya sorrendjét, de az nem árt, ha képesek vagyunk pillanatok alatt rögzíteni agyunkban akár egy tucat telefonszámot és címet is. A szerző érhetően fogalmazva, világos magyarázatokkal adja át módszerét az egyszerű gyakorlatoktól az egyre bonyolultabbak felé haladva. Ez a könyv mindazok számára alapmű, akik fejleszteni szeretnék memóriájukat, és megvan bennük a kellő kíváncsiság, szorgalom, kitartás.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó trivium kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:208
Súly239 gr
ISBN2310011635619
ÁrukódSL#2112465426
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Susanna Clarke: PiranesiSusanna Clarke: Piranesi