Lépcsőfokok

Zsebők Zoltán professzor, a magyar orvostudomány egyik nagy tekintélye 1978-ban vonult nyugalomba a Radiológiai Klinika vezetőjeként. Ebben a könyvben Zsebők Zoltán saját küzdelmes, értelmes és tanulságos életére tekint vissza, s az olvasó vele együtt lép fejezetről fejezetre, lépcsőfokról lépcsőfokra. A szentgáli parasztcsaládból származó orvosprofesszor egyaránt kivette részét a gyógyításból, a tudományszervezésből és a kutatásból. Az 1934-ben orvosdoktorrá avatott fiatalember előbb a Rókus-, majd a Rádium-kórházban dolgozott, Őrszentmiklóson körorvos, Munkácson, majd Beregszászon főorvos, amikor megérkezik a SAS-behívó. Izgalmas háborús élmények és megpróbáltatások után lesz 1945-ben a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára, majd a Kultuszminisztérium főosztályvezetője. 1948-tól kezdődnek a termékeny klinikai évtizedek, és Zsebők professzor sokoldalú munkájának eredményei nemcsak intézményekben, tanszékeken, könyvekben, de szinte az élet minden területén fellelhetők. Egy nagy humanista tudósegyéniség vonja meg életének mérlegét az olvasó örömére, mert egyszerre oktat és szórakoz- tat, mesél és nevel szorgalomra, önismeretre, ember- és hazaszeretetre. Zsebők Zoltán így beszél erről az Utóhang-han: ,,. . .Mint ahogy pedig mind orvosként, mind kutatóként, tanárként sohasem tévesztettem szem elől, hogy én egy nagy történelmi múltú kis nemzet fia vagyok, rezignáció nélkül mondom, hogy igyekeztem mindazt megtenni és mindenkor, ami képességeimtől tellett. Adósnak éreztem magam, s becsülettel igyekeztem adósságomat letörleszteni. Életemnek a munka és a hazához tartozás adott értelmet. Igyekeztem bátor lenni s a felismert igazságot kimondani. Hű akartam lenni önmagamhoz, hogy megőrizzem lelkem békességét. . ."