Lányaim

Negyedszázados "kísérletről" számol be Németh László könyve - arról, ahogy gyermekei életét figyelte, és alakítani próbálta. Feljegyzéseit az "egyke" körüli írások divatja idején kezdte. Ő azonban nem rémít és nem prédikál: egy sokgyermekes családba vezet be, a magáéba, a gyermek utáni vágy édes mérgét terjeszti játékosan komoly írásaiban. Az első tanulmány huszonhét éve készült. 1936 újévére akarta a lányait "leamatőrfilmezni" a múló lárvát, melyet a gyermeki fejlődés ledob, az emlékezetnek megőrizni. Azóta időről időre elkészíti a maga családi képét. A kislányok az egyiken költőket olvasnak, másszor arcvonásaik titkát kutatja az ősök melléjük helyezett fényképén; a családban műtét van; egy gyermeknek beszédre nyílik a szája; a három hónapos bölcsőjében az egész élet ott hullámzik. A családból kis laboratórium lett. Az apa - aki művész, orvos és tanár is - lányaiban az élet retortáit figyeli, s "kísérletezni" hívja a fiatalokat. Jegyzeteinek húsz év előtt megjelent kis kötete napjainkra kétszeresére duzzadt, frissességéből, érdekességéből mit sem veszített, de gazdagabb, sokszínűbb - és maibb lett.