Kórtani alapismeretek

medicina könyvkiadó zrt.  | 2013  | karton  |  180 oldal

Libri Antikvárium
A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az egészségügyi szakiskolák számára készült tankönyv az előző kiadások átdolgozott, újabb ismeretekkel bővített változata. Az első négy fejezet az általános ismereteket tartalmazza a kórtan tárgyának és történetének rövid áttekintésétől a betegségek etimológiáján, a kórfolyamatok alapismeretein át a szervezet válaszreakciójáig, majd további négy fejezetben részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. A szerző nagy tapasztalatú pedagógus, aki elvként vallja, hogy az embert egységes egésznek kell tekinteni és nem mint szerveinek együttesét. A könyv legújabb kiadásához a szerző messzemenőkig figyelembe vette a diákoktól és oktató kollégáitól érkező visszajelzéseket, és ezek alapján alkotta meg ezt a jól tagolt szövegű, könnyen áttekinthető és könnyen tanulható tankönyvet, amely elsősorban ápolótanulóknak íródott, de ajánlható bármelyik egészségügyi szakirányú képzésben részt vevő tanulónak is. Tartalom Kórtani alapismeretek A kórtan tárgya és rövid története A betegségek etiológiája A kórfolyamatok alapismeretei A szervezet reakciói Részletes kórtani alapismeretek A vér és a keringés kórtana A légzés kórtana Az anyagcsere zavarai Az emésztőrendszer kórtana A vizeletkiválasztás kórtana A hőszabályozás kórtana Az idegrendszer kórtana A belső elválasztású mirigyek kórtana
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve2013
Oldalak száma:180
Súly300 gr
ISBN2399975042909
ÁrukódSL#2112354831
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Szlavicsek Judit: Végzetes KékszalagSzlavicsek Judit: Végzetes Kékszalag