Klinikai fejlődésneurológia

Előszó E könyv nem pusztán a Fejlődésneurológia és Neurohabilitáció I. és II. kötete szövegének összeolvasztása. Anyaga saját felfedezéseimen és munkatársaimmal folytatott kutatásokon, továbbá az újabb szakirodalom alapján szerzett ismeretek részben kritikai értelmezésén alapszik. A Fejlődésneurológia és Neurohabilitáció I. előszavában 1986-ban a következőket írtam: ,,Az idegrendszer fejlődésének ideggyógyászatával foglalkozó szakmai ágazatokat újabban klinikai fejlődésneurológiának kezdjük nevezni. A klinikai fejlődésneurológia célja a már meglévő és még kialakítható vizsgálati és kezelési módszerek átfogó rendezésével a korai diagnózis és a szorosan hozzá kapcsolódó korai kezelés egységes elvének megvalósítása. Ez a cél természetesen szorosan összefügg a fejlődés elvével és az időfaktor determináns hatásával." Az alábbi munkát újabb lépésnek tekintem ezen az úton, mert változtatás szükségletét jelzi és új szemléletet, módosítást kínál néhány olyan kérdés értelmezésében, amelyek eddig mind a gyermekgyógyászatban, mind a gyermek-ideggyógyászatban évtizedeken át szerzőről szerzőre, könyvről könyvre szinte változatlanul ismétlődtek. Az eddigi munkáimnál még nyomatékosabban hangsúlyozom a változtatás szükségességét, a kutatási eredmények és az új vizsgálati eljárásokkal gyűjtött tapasztalatok érvényesítésének szükségességét. A fejlődésneurológia koncepció, amely a Magyarországon kidolgozott és külföldre továbbadott korai diagnosztikai és terápiai módszer alapja, kezdettől fogva a humán agy ontogenesisének ismert szerkezeti és működési adottságaira épült. A betegágy mellett keletkezett, és célja a károsodott csecsemő korai kórismézése és orvosi terápiája volt az agyi kórfolyamat viszonylag progresszív szakasza alatt. A diagnózisra épített egyéni kezelési program végrehajtása, ha nem is vezetett mindig teljes gyógyulásra, legalább megalapozta, megkönnyítette és sikeresebbé tette a későbbi rehabilitációt. A fejlődésneurológia-terápia nem a gyógytornának vagy a fizikoterápiának a rehabilitációban is ismert módszereit alkalmazta a mozgás- és testtartásbeli kórfolyamatok korai tüneteinek kezelésében. Neuroontogenetikai alapon fiziológiai-neurológiai oldalról közelítette meg a agy fejlődési kórfolyamatok tünettanának keletkezését, és ennek alapján alakította ki új módszereit. Nemcsak ezen a területen, hanem a meningomyelocelével vagy a plexus brachialis laesióval születettek korai diagnosztikájában és terápiájában is sikerült új eljárásokat kidolgozni, amelyet külföldön is váltakozó intenzitással, mostanában egyre kiterjedtebben alkalmaztak. Számos eminens idegkutató tudós céloz mostanában arra, hogy az idegrendszer kórképeinek kezelésében csak az idegrendszer feltárt működésére alapított ismeretek, kutatások alapján lehetséges effektív terápiát alkalmazni. Saját diagnosztikai illetve kezelési módszereim mindig erre a szemléletre épültek.