Két hajó

Az író vagy gyermek, vagy kamasz: írja valahol Nietzsche és ez amondás, amit régen láttam s azóta régen elfeledtem, hirtelenül eszembe villan most, e könyv olvasása után. Karinthy Frigyes a játékos művészek közül való, de nem gyermek. Sokkal fürkészőbb, tanultabb, mámorosabb. A gyermekek nem így játszanak. Ő furfangos, körmönfont, izgalmas játékokat eszel ki, mint a kamaszok, a komoly és kíváncsi, koránérett tizenöt évesek, a gimnazisták. Azzal játszik, hogy széttöri a játékokat s megnézi, mi van bennök. Bontsuk szét a konyhában a villanyos csengettyű telepeit, vegyük ki a penészes sárgaréz csavarokat, kapcsoljunk össze két idegen drótot, hadd lássuk, milyen zenebonát ver, bár a ház meg is sikerül tőle. Törjük szét a hegedűt. Meg kell keresnünk, hogy a néhány örökbél-húron és a favázon kívül, mi a hegedű lelke. Kísérletezzünk az állatvilággal is. Adjunk a kanárinak húst és rumoscukrot, hogy megtudjuk, mint viselkedik velünk szemben ez a vegetáriánus és antialkoholista állatka... A kötet kétségtelenül legtökéletesebb novellája: a Cirkusz. Ez az önvallomás azoknak a szerencsés pillanatban odalehelt makulátlan írásoknak a veretét viseli magán, amelyek sikerültén nemcsak az olvasó meg a bíráló csodálkozik el, de később maga az író is. Sokszólamú zenekart szólaltat itt meg, a fájdalom és a szeszély, a humor és a tragikum, az öngúny és a gőg, az ember és az író, az élet és a művészet koncertjét, biztos kézzel, hatalmas fortissimóval, de mégis nagyon egyszerűen. (Kosztolányi Derzső)