Keljetek föl, menjünk!

új ember kiadó  | 2004  | papír / puha kötés  |  144 oldal

Libri Antikvárium
"Püspökké szentelésem negyvenötödik és papságom huszonötödik évfordulója alkalmából megkértek, hogy foglaljam írásba visszaemlékezéseim folytatását, az 1958-as évtől kezdve, amikor is püspök lettem. Úgy gondoltam, kötelességem teljesíteni ezt a kérést, ahogy eleget tettem annak is, amelynek nyomán az előző könyv született. További érv volt ezen emlékek és gondolatok összegyűjtése és elrendezése mellett a püspöki szolgálatról szóló dokumentum kidolgozásának előrehaladása: a Pastoris gregis című apostoli buzdításé, melyben összefoglalóan bemutattam a Püspöki Szinódusnak a 2000. évi Nagy Jubileum után tartott X. rendes általános ülésén felmerült gondolatokat. A püspökök hozzászólásait hallgatva a teremben, majd pedig javaslataik szövegét olvasgatva éreztem, hogy sok régi emlék ébred fel bennem azokból az évekből, amikor még Krakkóban volt feladatom az Egyház szolgálata, s azokból, amelyeket új tapasztalatokkal Rómában éltem át, Péter utódaként. E gondolatokat próbáltam írásba foglalni, azzal a vággyal, hogy másokat is részesítsek a Krisztus szeretetéről szóló tanúságtételben." (II. János Pál)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó új ember kiadó
Kiadás éve2004
Oldalak száma:144
Súly300 gr
ISBN0349001752540
ÁrukódSL#2105656251
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power