Bálint Sándor

Karácsony, húsvét, pünkösd (A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából)

szent istván társulat  | 1976  | vászon  |  402 oldal

Libri Antikvárium
"A természet szüntelen körforgásában, az évszakok változásában: tavaszi újulásában és őszi érettségében, nyári gazdagságában és téli álmában a napok mellett, az esztendő a legkerekebb időbeli egység. Ezt a ritmikus váltakozást és nyomában a vegetáció bontakozását a nap járása idézi elő, amely az ember napi életét és munkáját, a gazdasági élet alapvető feltételeit megszabja. Az esztendőt az ember mindig kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait máig számontartja. A keresztény egyházi évnek Jézus evangéliumi életéhez igazodó liturgikus rendje az ószövetségi kultuszból, az antik pogányság és az európai népek archaikus ünneplő hagyományaiból ötvöződött össze, egyben ráépült a csillagászati, illetőleg gazdasági évre. Innen az európai népek jeles napjainak szinte testvéri hasonlósága. A népi, illetőleg tradicionális életérzés szerint a világ és ember teremtmény, a Teremtőtől függ, aki ura a természetnek és életnek, és így kultusz illeti. Ez nemcsak az egyén esetleges, magányos imádságában ájtatosságaiban, hanem főleg a közösség kötelező, liturgikus formáiban és gesztusaiban, az ünneplő szokás és hagyomány társadalmi örökségében jut kifejezésre. Ez a kultusz az esztendő folyamán ,,primitív" fokon mágikus kényszerítéssel, az egyházi gyakorlatban és népi sarjadékaiban könyörgéssel, liturgikus szertartással, áldással és szentélménnyel, olykor böjttel és penitenciával akarja az egyén, család, közösség számára megnyerni az áldást, az életben való boldogulást, főleg asszonynak, földnek, jószágnak termékenységét, bőségét, továbbá elhárítani a természeti csapásokat, betegséget, késleltetni a halált. A primitív pogány szakralizmust az Egyház tövestől nem tudván kiirtani - bár türelmetlenebb szolgái ezt olykor kíméletlenül megkísérelték - alkalmazkodott Mesterének tanításához, aki nem eltörölni, hanem betölteni jött a régi törvényt, igazolni a prófétákat (Mt 5,17). Ezzel a türelemmel, olykor kényszerű belenyugvással természetesen az archaikus világszemlélet fennmaradásához, továbbéléséhez is hozzájárult. Iparkodott a hagyomány kategóriáinak, emberi reflexeinek bibliai szentesítést adni. Így rendelte egyebek között a téli napfordulat elragadtatott pogány áldozati időszakának helyére a karácsonyt, az ősi tavaszi nagy ünnepek helyére a húsvétot és pünkösdöt. A természet immanenciáját transcendens távlatokba állította. A szellemek idézése helyett ajánlotta a szentek segítségül hívását, névünnepüknek megülését."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - könyvtári
A védőborító hiányzik
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve1976
Oldalak száma:402
Súly200 gr
ISBN2310020511454
ÁrukódSL#2112999670
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal