Kádár Béla

Volt idő, amikor Kádár Béla nevét jobban ismerték és becsülték külföldön, mint itthon. Először az 1920-as évek berlini művészvilága fedezte fel a magyar falvak dülöngélő kis házait és népviseletes figuráit megjelenítő színes kompozícióit. Hangulatos elbeszélő jeleneteit a korszak jellegzetes modern, leegyszerűsített stílusában festette meg. Gazdag művészi fantáziájából született változatos képsorozatai nemzetközi sikert arattak, és utat nyitottak előtte Európa és az Egyesült Államok rangos kiállítóhelyei felé. A történelem tragikus eseményei azonban megtörték az ígéretes pályát. A megélhetés napi gondjai, a háború kiszolgáltatottsága és az ötvenes évek irányított művészetpolitikája küzdelmes festői utat jelölt ki számára. Halála után több évtizeddel kezdtek ismét érdeklődni munkássága iránt. A nemzetközi aukciósházak és a klasszikus avantgárd művészettel foglalkozó galériák szívesen fogadták Kádár Béla húszas-harmincas években készült frappáns, dekoratív kompozícióit. A külföldi népszerűség lassanként itthon is az életmű újraértékelésére késztette a művészettörténész szakmát és a modern művészetért rajongó közönséget. Az elmúlt évek valóságos sikertörténete pedig azt bizonyítja, hogy még ma is kedvelik műveit; a világban szétszóródott alkotásai közül időről időre előkerül néhány. Izgalmas, fordulatokban gazdag életpálya az övé, érdemes közelebbről megvizsgálni az egyes korszakok jellemzőit, számba venni a fontosabb csomópontokat, s megrajzolni egy érzékeny művészember alkotói szemléletének meghatározó vonulatait. Az elmúlt évszázadok során a szegény sorsú magyar festők közül sokan gyalogszerrel vágtak neki a világnak és végigbarangolták Európa nagyvárosait. Az 1877 júniusában született Kádár Béla 21 évesen egy józsefvárosi sokgyerekes szegény családból indult felfedező útra, mert érezte magában a tehetséget, a többre hivatottság esélyeit. Bécs, München, Strasbourg és Párizs meghatározó élményeivel gazdagodva döntő elhatározásra jutott. Hiába szánták neki a tisztes megélhetést jelentő vasesztergályos szakmát, számára a művészeti alkotó munka jelentette az egyetlen lehetséges tevékenységet, amely az életét a továbbiakban kiteljesíthette. A budapesti iparrajziskolai és mintarajztanodai képzést követően néhány hónapot egy müncheni szabadiskolában tanult. Első nyilvános kiállított képe édesanyjáról készült pasztellje volt az 1906-os tavaszi kiállításon a budapesti Műcsarnok országos tárlatain. Az egyéni utakat járó alkotók közé tartozott, nem kapcsolódott művésztelepi közösségekhez vagy művészcsoportokhoz. A stíluskeresés időszakában elsősorban a személyes inspirációk vezérelték. Fogékony tudásvággyal szemlélődött a kortárs művészetben. Elsősorban Rippl-Rónai József és Iványi Grünwald Béla munkássága hatott rá, valamint a fiatal neoimpresszionisták (neósok) közül a modern szemléletű Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos és Galimberti Sándor. Külföldre is ellátogatott, házasságkötése után, 1907-ben közel egy évet Antwerpenben töltött.