,,Jéghegy! Előre!" Gondolatok az Adventista Egyház két nagy válságához

boldog élet alapítvány  | 2008  | papír / puha kötés  |  153 oldal

Libri Antikvárium
Lewis R. Walton e témával egy olyan fejtegetésbe kezdett, amelyet minden hetednapi adventistának gondosan kellene mérlegelni. Mi, adventisták általában úgy gondoljuk, hogy a veszély mindig kívülrol jelentkezik, mi pedig majd egységes frontot alkotva szembeszállunk vele és úrrá leszünk rajta. Alapveto jóhiszemuségünk miatt szinte teljesen készületlenek, kiszolgáltatottak vagyunk a belülrol leselkedo veszélyekkel szemben. Ellen White hasznos tanításként jellemezte a krízist, amely közösségünket a huszadik század kezdetén a J. H. Kellogg vezette mozgalom által megrázta, mint a ,,bukás Alfája", és elore megmondta, hogy végül az ,,Omega" válság is bekövetkezik. Ez a könyv világosan bemutatja azt, hogy az egyház válságának jéghegyével az ütközést nem lehet kikerülni. Ha nem akarjuk megismételni a múlt hibáját, akkor tanulnunk kell azokból. ,,Megállni az igazság védelmében, amikor a többség elpártol tolünk, az Úr harcait harcolni, amikor a gyoztesek kevesen vannak - ez lesz a mi próbánk" - írta Ellen White.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A könyv hátsó borítójának az egyik sarka megtört.
Kiadó boldog élet alapítvány
Kiadás éve2008
Oldalak száma:153
Súly100 gr
ISBN2399989838611
ÁrukódSL#2109544356
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 190 Ft

A termék megvásárlásával

119 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya