Jancsó

JANCSÓ MIKLÓS ÉLETE ÉS KORA Mintha a könyv címe és terjedelme között ellentmondás lenne. Egy vékony kötetbe sűríteni a magyar történelem és filmművészet majd egy évszázados krónikáját, lehetetlen vállalkozás. Másrészt fontos lenne, hogy a 2014. január 31-én meghalt rendező munkásságáról az is képet kapjon, aki csak az elmúlt huszonöt évben fedezte fel filmjeit. Felgyorsult korunkban ez vaskos kötettel szintén reménytelen lenne. Maradt az esszé szűk ösvénye, amely Jancsó Miklóst mint nagy embert mutatja be. Ez sem veszélytelen vállalkozás. Kritikus korunkban, amelyben a politikusok, celebek nagyok (rövid időre), magát a fogalmat is meg kell magyarázni. Voltaképp nem nehéz. Segítségünkre van Thomas Mann (aki, ugye, fehérek közt egy európai). A Lotte Weimarban című regényében azt merészelte tenni, hogy belebújt egy kétségtelenül korszakos nagy ember Goethe bőrébe, kigyűjtötte fontos gondolatait, és megállapította végül: a nagy ember szellemi kisugárzás, amely képes megvilágítani a dolgokat, és az alkotás csak nemes melléktermék, a nagyságot bizonyítja, de nem attól válik az ember naggyá. A nagy embert az élete teszi naggyá. Amin aztán Goethe dohog is egyet: Az emberek legjobb esetben a művet méltányolják az életet nem méltányolja senki. Azt mondom nektek: Csinálja valaki utánam úgy, hogy nem töri ki a nyakát! Mindez vonatkozik Jancsó Miklósra is. A hosszú életkor és a rengeteg mű, amelyet a rendező mindig lekicsinyelt, bár ez is a zsenialitás természetes velejárója, lehetővé tette számára, hogy akkor újuljon meg, amikor ő akarta, és nem amikor elvárták tőle, korszaktól függően, az elvtársak vagy az urak. A könyvnek talán sikerült megoldania és ebben segít a Jancsó Miklóst alkotás közben bemutató képekből bő csokornyi , hogy az élet, a kor és a művek egységben jelennek meg. És benne van az a csöppnyi irónia is, amelyet újfent Thomas Manntól veszek: A nagy ember csapás a társadalomra. Nehezen tud vele mit kezdeni. Marx József