Idők szorításában

kairosz kiadó  | 2002  | papír / puha kötés  |  260 oldal

Libri Antikvárium
1920-ban az I. világháborút lezáró Trianoni békeszerződés a Kárpát-medencét hosszú évszázadokon át kitöltő magyar államot több részre szabdalta, és mintegy hárommillió magyart kényszerített kisebbségi sorba. A hazától elszakított magyarok lélekben összetörve és a kisebbségi létre teljesen felkészületlenül álltak új sorsuk előtt. Az utódállamok, melyeknek keretei közé kerültek, politikai rendszereikben ugyan különböztek egymástól, abban viszont hasonlítottak, hogy homogén nemzetállamokként határozták meg magukat, és nem biztosítottak kisebbségeik számára polgári egyenlőséget, gazdasági boldogulást és érdekképviseletet. Az impériumváltást követő átmeneti bénultság után megtörtént a magyar nemzettöredékek politikai ébredése, és máig ható tanulságokkal fogalmazták meg, milyen kisebbségi jogok biztosítása szükséges érvényesülésükhöz, többség és kisebbség harmonikus viszonyának kialakításához. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy a számarányuk, gazdasági és politikai súlyuk alapján az utódállamokban más-más helyet elfoglaló magyar közösségek küzdelmét a nemzeti identitás megőrzéséért és a polgári egyenlőség kivívásáért egy összehasonlító elemzés keretei között bemutassa.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Kiadó kairosz kiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:260
Súly400 gr
ISBN0669002984192
ÁrukódSL#2106429247
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya