A KönyvKereső szolgáltatás csak regisztrált ügyfeleink számára elérhető.
Hogy igénybe tudja venni, kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon.
Könyvem megírásakor arra törekedtem, hogy átfogó képet adjak arról az olvasónak, mely tényezők határozzák meg a sikeres iskolai ,,pályafutást". Célom volt annak a bemutatása, hogy mit tehet a család a személyiségfejlesztés terén annak érdekében, hogy az óvodai évek alatt megalapozza a későbbi iskolai teljesítményképességet és a beilleszkedést. Hogyan segíthetjük az egészséges mértékű önbizalom és pozitív énkép kialakulását? Milyen módon alakítsuk ki az önkontrollt, a feladattudatot, az együttműködés igényét és a tudás iránti pozitív attitűdöt? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ a könyv elolvasásakor az érdeklődő, miközben konkrét tanácsokkal, példákkal igyekszem az elméleti ismereteket a nevelési gyakorlattal összekötni. Ugyanakkor rendhagyó módon e könyv nem kizárólag a gyermekre fókuszál. Ennek oka az, hogy a nevelés olyan interaktív, többszereplős folyamat, melynek szereplői (nevelők és neveltek) kölcsönösen befolyásolják egymást, úgy is fogalmazhatunk: oda- vissza hatnak egymásra. Ezért a gyermekkel foglalkozó személy önismeretét is igyekszem kérdésekkel, átgondolandó szempontokkal, feladatokkal ,,munkába venni", fejleszteni. Saját gyermekkori tapasztalataink, önértékelésünk jellemzői, konfliktuskezelési stratégiáink vagy éppen a jutalmazásról-büntetésről vallott nézeteink aktívan (és sokszor nem tudatos módon) hatnak a nevelési folyamatra, akár a családban, akár óvodai csoporthelyzetekben.
A felhasznált irodalomra könyvemben két módon utalok: a nyomtatásban megjelent könyvek és folyóiratcikkek esetében a szövegben zárójelben tüntettem fel a szerző nevét és a megjelenés évszámát, ahol pedig interneten megjelent on-line dokumentumot használtam fel, ott szögletes zárójelben [ ], arab számmal jelölve hivatkozok. A könyv végén található bibliográfiában pedig megtalálhatók a részletes adatok, minkét típusú szakirodalom esetén. A könyvben lévő táblázatok és ábrák külön vannak számozva és folyamatosan halad előre a jelölésük.
Összegző jellegű munkámat óvodapedagógusoknak, szülőknek, családgondozóknak, szociálpedagógusoknak egyaránt ajánlom, és mindenkinek, aki a gyermeknevelés terén szeretné ismereteit bővíteni. A könyv felhasználható szülői önképzésként, az óvodai nevelő munkában, szülői értekezleteken, tanácsadási helyzetekben, iskolai előkészítésként.
A szerző
Bevezetés
1. Az iskolai teljesítmény
1.1. Az iskolai teljesítmény fogalma
1.2. Az iskolai teljesítmény összetevői
2. Személyiség és iskolai teljesítmény
2.1. Introverzió-extroverzió: a külvilághoz való viszonyulás
2.2. Énkép és önértékelés
2.3. Szorongás: mindig káros?
2.4. A családi légkör hatása a személyiségfejlődésre
2.5. Fontos nevelési alapelvek, tanácsok
3. Motiváció és teljesítmény
3.1. Piramis-modell: Abraham Maslow a sikeres emberekről
3.2.Teljesítménymotiváció: sikerkeresés és kudarckerülés
3.3. Az iskolai motiváció dimenziói
3.4. A jutalmazás és büntetés csapdái
4. Az iskolai teljesítmény problémái
4.1. Tanulási zavar
4.2. Alulteljesítés
5. A tanulási zavarok prevenciós lehetőségei
5.1. Figyelmeztető jelek
5.2. Megelőzési ötletek
6. A családi élet tanulási teljesítményt pozitívan befolyásoló mintázatai
6.1. Hogyan tanul az óvodás a családban?
6.2. A szülő-gyermek kapcsolat
6.3. A családi élet mindennapjai
6.4. A pozitív fegyelmezés
7. Gyakori kérdések
7.1. Az érzelmi intelligencia
7.2. Kreativitás: áldás vagy átok?
7.3. Hogyan válasszunk iskolát?
7.4. Mikor kezdjük az iskolát?
8. Kérdőívek
8.1. Családtipológiai kérdőív
8.2. Schutte-féle érzelmi intelligencia kérdőív
8.3. Konfliktuskezelési kérdőív
Bibliográfia