Hóország

Kavabata a 20. századi japán irodalom kiemelkedő egyénisége, az újfajta érzékenységű írók egyik vezéralakja, az első japán író, aki 1968-ban Irodalmi Nobel-díjat kapott. Klasszikus japán lírai szimbólumokat helyez írásainak középpontjába, de hőseinek gondolatvilágában már a huszadik századi ember gátlásai és szorongásai kísértenek. Kedvenc műfaja az úgynevezett leheletnyi történetek, amelyből több mint százat írt. Leghíresebb műve a Hóország. A regény írását 1934-ben kezdte el, kisebb-nagyobb megszakításokkal 1937-ig dolgozott rajta, aztán közvetlenül megjelenése előtt 1947-ben megtoldotta még egy fejezettel. A történet Honsú szigetén, a Japán Alpok hófödte csúcsai között, Hóországban játszódik. Itt találkozik Simamura, a balettszakértő és Komako, a gésa. Szerelmük három éven át folytatódik, a lány egyre elkeseredettebb, a férfi egyre elgondolkodóbb lesz, s igen sokat emlékezik egy Joko nevű lányra, akit a hőforráshoz jövet a vonatablak keretében látott. Simamura élete a meditáció, a töprengés, a tökéletes esztétikum utáni vágy. Nem biztos, hogy valaha is látott igazi balettet, és hogy Komako ismer valami mást is Hóországon kívül. Vajon a melankolikus érzésből van-e a kiút? Megmarad-e a regényt átlengő misztikum vagy csak a fájdalmas búcsúk és a reményteli visszatérések kergette illúzió marad velünk? Hősei sorstragédiák árnyékában is egy teáscsészéről társalognak. Kavabata a törékeny szépség hírnöke, olyan világé, amelyben növények beszélnek a halálról, és húros hangszerek a szerelemről. - Gergely Ágnes