Daniel Manana Laino

Harc a Falkland - (Malvin-) szigetekért 1982

zrínyi katonai kiadó  | 1985  | vászon  |  143 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: 1982 áprilisában a nemzetközi közvélemény kezdetben szinte tudomásul sem vette azt a konfliktust, amely Nagy-Britannia és Argentína között a Falkland- (Malvin-) szigetek birtoklásáért hosszú ideje fennálló vita alapján bontakozott ki, és végül a két ország közötti korlátozott háború kirobbanásához vezetett. A nemzetközi sajtóban ,,abszurd háború" vagy ,,háború a világ végén" néven emlegetett konfliktus jelentősen eltért a második világháború óta számos helyen lefolyt helyi háborúktól. Fő sajátossága, hogy a szárazföldi harctevékenységek viszonylag kis területen zajlottak, ugyanakkor a hadszíntér jellegéből adódóan a korábbi helyi háborúktól eltérően a győzelem kivívásában a haditengerészet erői játszottak döntő szerepet. A háborúban többségében korszerű hagyományos harci technikát vetettek be, lehetővé téve számos, korábban csak gyakorlótereken kipróbált eszköz, módszer és eljárás valós körülmények közötti alkalmazását. A fentiekkel kapcsolatban azonban figyelembe kell venni, hogy a hadszíntér jellege, földrajzi-időjárási stb. körülményei, kiterjedése miatt a tapasztalatokat csak korlátozott mértékben lehet felhasználni, mert más hadszíntéren, pl. Európa vonatkozásában nem biztosítják általánosan érvényes, reális következtetések levonását. Ennek tudatában az események megítélésénél nagy gonddal kell eljárni. Egyes, eddig nem ismert jelenségeket és váratlan tapasztalatokat nem szabad általános érvényűnek tekinteni. Mégis célszerű és szükséges elemző módon foglalkozni a Falkland- (Malvin-) szigetekért vívott háborúval. Már csak azért is, mert a sajátosságokon túl e háború eseményeinek tanulmányozása hozzájárul a katonai ismeretek bővítéséhez, és a szakembereken kívül a korszerű harc iránt érdeklődőknek is lehetővé teszi egy -- ha nem is nagy méretű, de korszerű viszonyok között vívott -- helyi háború jellegzetességeinek részletesebb megismerését. Ez a kiadvány szerves része annak a sikeres Zrínyi-sorozatnak, amelynek kötetei a második világháború után kirobbant jelentősebb helyi háborúk történetét dolgozzák fel és tárják az olvasók elé.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó zrínyi katonai kiadó
Kiadás éve1985
Oldalak száma:143
Súly219 gr
ISBN2399958778979
ÁrukódSL#2112468478
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia