Grace

alexandra könyvesház kft.  | 2021  | keménytábla, védőborító  |  398 oldal

Libri Antikvárium
1982-ben egy monacói szerpentinen haladó autó áttörte a szalagkorlátot, és 40 métert zuhanva egy szakadékban ért földet. A járművet Grace Kelly vezette, aki másnap örök búcsút vett a földi léttől. A Hollywood aranykorának legnagyobbjai között számon tartott színésznő alakja azóta már-már mitikussá vált. Grace Kelly élete a legkevésbé sem volt eseménytelennek mondható. Az ünnepelt színésznő Hitchcock múzsája volt, Clark Gable, Cary Grant, Frank Sinatra, Bing Crosby és sok más híres színész oldalán játszott, a legnagyobbak közé tartozott. Úgy tűnt, magánéletére is felkerül a korona, amikor pályája csúcsán egy igazi herceg, III. Rainier monacói uralkodó megkérte a kezét. Grace Kelly hercegné lett, pompában és luxusban élt, de valójában aranykalitkába zárta a férje, aki soha többé nem engedte feleségét a kamera elé állni. A Grace elsősorban a színésznő korai éveire, filmszerepeire, hollywoodi kapcsolataira helyezi a hangsúlyt. Most először kerül a nagyközönség elé Grace Kelly és Alfred Hitchcock levelezése, és számos, a színésznő pályatársaival, rokonaival készült interjút is olvashatunk. A hercegné monacói múltjával kapcsolatban pedig a Grimaldi család archívumából nyilvánosságra hozott, eddig ismeretlen dokumentumok nyújthatnak új információkat a díva rajongói számára.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 400 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó alexandra könyvesház kft.
Kiadás éve2021
Oldalak száma:398
Súly656 gr
ISBN2399985053360
ÁrukódSL#2109015239
Kötéskeménytábla, védőborító

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 400 Ft

A termék megvásárlásával

340 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat