Gardália (Gardahalászat a Balatonon - Kalandok a Tihanyi halgasztronómiában)

A MI MÚLTUNK, A MI ÉLETÜNK A halászat ősidők óta az ember létfenntartásának egyik legfontosabb eszköze. Bár a magyarok krónikái nem sok szót vesztegetnek a hétköznapi tevékenységekre, a földművelésre vagy a halászatra, a család- és helynevek, az eszközök máig élő megnevezése és a képi ábrázolások semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy már eleink is jeleskedtek a halászmesterségben. Hermann Ottó a Magyar Halászat című könyvében, 1887-ben meg is írta a halászmesterség történetét. Könyvével a halászat iránti - akkor még alig létező - néprajzi és kultúrtörténeti érdeklődést kívánta felkelteni, és megörökíteni a népélet egy hagyományokban gazdag szeletét. Szándéka annál is dicséretesebb volt, mert akkoriban még lenézték a népi kultúrát, és csak a nemesi műveltséget tekintették értékesnek - a ,,vadvirágokkal" nem sokat törődtek. ,,A mit e könyvben összefoglaltam, az magyar földben termett útszéli virágok szerény bokrétája: illata a nyelv, színe az ősfoglalkozás" - írta a tudós. Talán nem túlzás, ha most Hermann Ottó munkájának folytatását látjuk ebben a kötetben. A balatoni halászat gazdag történetével összefüggésben a tihanyi halászmesterség múltját ismerhetjük meg, monografikus igényű feldolgozásban. Vagyis múltunk egy újabb darabját vehetjük birtokunkba. A halászat szabályozása, annak eszközei, fogásai mellett a könyv - a gazdag forrásanyag alapján - kitér a népszokásokra és számos, a halászattal kapcsolatos, helyi eseményre is, mint például az uradalom elleni, 1840-es lázadásra. Csak a múlt ismeretében érthetjük meg jelenünket, vehetjük birtokunkba kulturális örökségünket. Hermann Ottó szerényen azt írta: ,,E könyv csak patak akar lenni; czélja, hogy bevétessék a magyar mívelődés nagy folyamába s ha nem is sokkal de valódival gyarapítsa a folyam erejét." A magyar művelődés folyamába most egy újabb patak, egy tihanyi ér csatlakozik, s teszi azt gazdagabbá, teljesebbé. Tósoki Imre Tihany polgármestere