Benjamin Franklin

Franklin Benjámin számadása életéről

európa könyvkiadó  | 1989  | papír / puha kötés  |  281 oldal

Libri Antikvárium
Részlet a könyvből: Kedves fiam: mindig örömest gyűjtögetem apró anekdotáimat eleim életéből. Bizonyára emlékszel, hogy egy ízben éppen e céllal keltünk át együtt Angliába, s akkoriban mennyit érdeklődtem az effélék után megmaradt angol rokonságunk körében. Gondolom, téged magadat éppígy érdekelnek az én életemnek számodra mindeddig ismeretlen mozzanatai, s mivel most egyhetes szakadatlan semmittevés örömének nézek elébe vidéki visszavonultságomban, nekiülök és megírom, hogy mi történt. Egyéb okok is írásra serkentenek. Lévén hogy a szegény és ismeretlen környezetből, melyben születtem és nevelkedtem, fölemelkedtem a jólétbe, és néminemű világi tisztesség övez; valamint elmondhatom azt is, hogy életemben mindeddig szerencsével jártam és kerekét Isten áldásával hasznomra forgattam - föltehető, hogy utódaim tudni szeretnék, miként cselekedtem, s ha életrajzomnak némely részletét alkalmazhatónak ítélnék adott körülmények között, akár okulhatnak rajta. Említett szerencsémnek köszönhetem, hogy valahányszor életem sora szóba került, elmondtam, hogy akár elejétől fogva végigélném újból, csupán a szerzőknek műveik második kiadásával járó hasznát kérném hozzá: hogy tudniillik az első kiadás hibáit javítgathassam. Ilyenformán módom nyílna arra is, hogy a nyilvánvaló hibák törlésén felül kínos véletleneket és baljós históriákat kedvezőbbre fordíthassak. Ha azonban mindezek megtagadtatnának, elfogadnám akkor is életem megismétlésének ajánlatát. Minthogy azonban efféle ajánlatot nem igen terjesztenek már elém, választom az élet újraéléséhez leghasonlatosabbat: az emlékezést, és azon igyekezvén, hogy a lehetőségekhez képest maradandóvá tegyem, írásba öntöm. Vissza FÜLSZÖVEG Franklin Benjámin Számadása életéről a világirodalom legtöbbet olvasott önéletírása. Franklin élete derekáig jut el; megmutatja, hogyan kerülhetett a szappanfőző tizenhatodik gyermeke a történelem lapjaira. A többit elmondja róla a történelem. "Ha nem akarod, hogy elfeledjenek, mire megöregszel: írj elolvasni méltó, vagy tégy feljegyzésre méltó dolgokat" írta nyomdász korában, 1838-ban, s Franklin írt is, cselekedett is, ennélfogva nem feledték el sem öregkorára, sem azóta.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1989
Oldalak száma:281
Súly200 gr
ISBN2310011949266
ÁrukódSL#2112176011
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Bősze Ádám: Mozart bikinibenBősze Ádám: Mozart bikiniben