Fekete fehér könyv - Dedikált

Murvai László egy intézmény. A pedagógus, a bölcsész, a statisztikus, a vezető, a stratéga, az öszszegző, az adminisztráció percenként összezáródó labirintusának fáradhatatlan feltárója mind helyet kap ebben az intézményben. Megkerülhetetlenül és egyedi módon. Ezt húzza alá nemrég megjelent újabb kötete is, amely szervesen épül be abba az életműbe, amelyet méltán nevezhetünk a romániai magyar oktatás lelkiismeretének. Így könnyű, mégis iszonyú nehéz feladatot hagy hátra azoknak, akik ezt az utat szeretnék felmérni. Könnyű feladatot, hiszen öt évtizedes szakmai útja minden percében ő maga írja laudációját a cselekedetek apró gyöngybetűivel, de mérhetetlenül nehezet is, mert ezt az általa megírt laudációt hetek, hónapok alatt sem lehetne összegezni. Pályafutása a Szamos kanyargó útjához hasonló, melynek partjai mentén húzódik szülővárosa, Szatmárnémeti is. A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumtól a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemig, magyartanári állomásai útba ejtése - Ákos és Óvári, majd a Szatmár megyei szaktanfelügyelői tisztség betöltése után lépte át az oktatási minisztérium küszöbét 1972-ben. Az azóta eltelt tartalmas évtizedek alatt, a minisztérium nemzetiségi osztályának tanfelügyelője, irodavezetője, vezérigazgatója, majd államtitkári tanácsosa azzá az egyszemélyes intézménnyé vált, amire a romániai magyar nyelvű oktatásnak a legnagyobb szüksége volt. Murvai László mentor is egyben. Az oktatásügy és a szakmapolitika olykor aláaknázott terepén számtalan esetben kalauzolta a pályakezdők bátortalan lépéseit azon az elhivatottságba torkolló úton, amelyet csak született pedagógus képes teljes hosszában bejárni. A némán megőrzött tapasztalat önmagában kiaknázatlan lehetőség, az átadott tapasztalat azonban pótolhatatlan érték. Sajnálatra méltó tény, hogy ezt a ,,nem csak középiskolás fokon" egész nemzetrésze számámára átörökített tapasztalatot a honi magyar oktatáspolitika csak részeiben használta fel, az átgondolt reform pedig áldozatává vált a 25 év leforgása alatt 22 minisztert fogyasztó általános oktatásügyi állandóságnak. Első írását a Tanügyi Újság közölte (1967), később számtalan oktatáspolitikai és irodalomtörténeti írása jelent meg a Hét, Igaz Szó, Korunk, Utunk hasábjain. A Nyelvi és Irodalmi Közlönyben Bárd Oszkárról, a lapszerkesztőről ír (1982/1), és Dsida Jenő Bárd Oszkárhoz intézett leveleit adja közre (1984/1). Ugyancsak Bárd Oszkárról írott monográfiájával doktorált 1984-ben. Társadalom és iskola című munkájában megfelelő hangsúlyt kap az anyanyelvi oktatás is. A sajtóban közölt, illetve kötet formájában is megjelentetett kisebbségi oktatás adattárán keresztül megkerülhetetlenül hűséges kísérőként gyűjtötte, elemezte és osztotta meg a romániai magyar oktatás szervezésére és minőségére vonatkozó információkat. További köteteiben, a Fekete fehér könyv (1996), a Számok hermeneutikája (2001), a Kulcsok és zárak (2005), a Körkép a romániai magyar oktatásról (2007) című műveiben letisztulnak az ,,új idők" kulcsszavai, és számok, rendeletek, határozatok, valamint törvénykeretek közé ékelve nyerik el végső formájukat. Azt a formát, amely a romániai magyar oktatás gyűjtőfogalma alatt teljes értékű képet nyújt a vizsgált időszak (1990-2007) minden fontosabb változásáról. A diagnózis - legalábbis a kisebbségi, ezen belül pedig a romániai magyar oktatás kérdéskörét illetően - teljesnek tűnik. A fentebb már említett, 2014-ben megjelenő kötettel (Oktatásunk háza táján), amely a 2006-2013 közötti időszakot öleli fel, mindenképpen kiteljesül. Nem szóltam a jó barátról. Érdekes, korosztályi gátakat ledöntő barátság ez, amely az egykori mentori szakasztól húzódik a szárnybontogatáson túllépő diák, majd szaktanfelügyelő és útmutatója között. Nemzedékeket összekötő, mint maga a munka, amelyből kihajtott. Murvai László egyedisége, tudományos háttérmunkájának univerzalizmusa, illetve a romániai nemzetiségi, kiemelten a magyar nyelvű oktatásügy érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként kapott Ezüstgyopár-díj koronázza ezt a méltatást. A mű 500 példányban jelent meg.