Varga Gábor; Papp László

Erdészeti termőhely- és növényismeret - MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖNYVTÁR - ERDÉSZETI SOROZAT 1.

mezőgazdasági kiadó  | 1953  | papír / puha kötés  |  213 oldal

Libri Antikvárium
Az erdőben élőlények milliói élnek együtt kölcsönös egymásrahatásban. A benne élő növények, állatok szoros kapcsolatban vannak a szerves és szervetlen anyagokból alakult talajjal és a környező éghajlattal. így az erdő egészében véve bonyolult élő szervezet, amelyben egyik élőlény életműködése szoros összefüggésben van a másikkal. Egyik tényező hatással van a másik kialakulására. Ahhoz, hogy az erdő életközösségébe bepillantást nyerjünk, ahhoz, hogy alakulását megtanuljuk tudatosan befolyásolni, meg kell ismerkednünk annak tagjaival, még pedig elsősorban a fás növények életével, továbbá azzal a környezettel, amelyben az életközösség kialakul. A növények testének fő építő anyagai a szén, oxigén, hidrogén, nitrogén, foszfor, vas, magnézium, mész, kálium és kén. A növény életének fenntartásához a felsorolt anyagoknak felvehető állapotban kell lenniük. A szükséges táplálóanyagokat a növény részben a levegőből, részben a talajból szerzi be. A levegőből veszi fel gázállapotbán a szenet és az oxigént. Minden egyéb táplálóanyaghoz a talajból jut, a víz közvetítésével. A növény táplálkozásához tehát feltétlenül szükséges a víz. Ezek mellett az életfolyamatok elvégzéséhez fényre és melegre is szükség van. A növényi élet kialakulását tehát a megfelelő táplálóanyagok, a víz, a hő, a levegő és a fény egyidejű jelenléte hozza létre. Mivel a növény az életéhez szükséges anyagokhoz részben a levegőből, részben a talajból jut, a legszorosabb kapcsolatban van az éghajlattal és a talajjal. A növény azonban egész életét egy meghatározott helyen éli át. Élete és fejlődése annak a meghatározott helynek az éghajlatától és talajától függ. Azt a meghatározott helyet, amely a növény életéhez szükséges feltételeket szolgáltatja termőhelynek nevezzük. De nemcsak a termőhely van döntő hatással a növényzet kialakulására, hanem a megtelepedett növényzet is visszahat a termőhelyre. Ez még szorosabbá teszi azt a kapcsolatot, mely a növény és környezete között fennáll TARTALOM Bevezetés A TERMŐHELY Első rész Az erdő éghajlata 5 1. A légóceán 6 a) A légóceán szerkezete 6 b) A légóceán összetétele 6 2. Az időjárás és az éghajlat 7 3. Fényviszonyok az erdőben 8 4. Az erdő hő viszonyai 10 5. A levegő nyomása és a szél 14 6. Az erdő vízgazdálkodása 16 7. Az éghajlat tényezői 22 a) A földrajzi szélesség 24 b) A tengerszint feletti magasság 25 c) A domborzat 26 d) A Föld felszínének anyaga és takarója 27 8. Hazánk éghajlata 29 Második rész Az erdő talaja 32 1. A talajok képződése és a termőképesség kialakulása 33 a) A mállás 33 b) A talaj szerkezete 33 c) A talajok vízgazdálkodása 35 d) A talaj és a levegő 40 e) Az erdőtalaj táplálóanyag gazdálkodása 41 2. Viljamsz talajfejlődési élete és az erdőtalaj kialakulása 45 a) Erdőtalajok 47 b) Réti agyagtalajok 49 c) Mezőségi talajok 50 d) Szikes talajok 51 e) Öntéstalajok 52 f) Kopárok 53 3. Helyszíni gyors talajvizsgálatok 55 A NÖVÉNYEK ÉLETE Első rész A növények szerkezete 60 Második rész A mag és csírázása 63 Harmadik rész Az anyagcsere 64 1. Szerves anyagok felépítése 66 a) A növény tápláló anyagai 66 b) A növény táplálkozása a talajból. A gyökér 69 c) Táplálkozás a levegőből. A levél 73 d) Az asszimiláció 79 2. Szerves anyagok lebontása 82 3. A szállítás, raktározás és a szár 85 a) A szár belső felépítése 87 b) A fás-szárú növények felépítése és vastagodása 88 c) A fás-szár különböző alakjai 93 d) A nyers tápláló anyagok szállítása és a víz szerepe a növény életében 96 e) A kész táplálék szállítása és raktározása 100 Negyedik rész Növekedés és fejlődés 101 Ötödik rész A növények szaporodása 102 Az ivaros szaporodás. A virág 103 a) A virágok megporzása 105 b) A megtermékenyítés és a termés 107 2. Az ivartalan szaporodás 109 3. Öröklődés és változékonyság 111 4. Új fajták előállítása 112 Hatodik rész A növények mozgásai 113 Hetedik rész A nagy természetátalakító terv 114 Nyolcadik rész A növényvilág felosztása 115 AZ ERDŐ NÖVÉNYEI Első rész Állományalkotó lomblevelű 118 1. Főfák 118 Tölgyek 118 Bükk 125 Gyertyán 127 Kőrisek 129 Égerek 131 Nyárak 133 Diók 139 Akác 141 2. Kísérőfák 143 Juharok 143 Hársak 148 Szilek 151 Gesztenye 154 Nyír 155 Berkenyék 156 Madárcseresznye 158 Vadkörte 159 Második rész Utak, fasorok és vízpartok lombfái 160 Fűzek 160 Kökénylevelű ezüstfa 164 Homoktövis 165 Celtiszek 165 Boglárfa 167 Bálványfa 167 Lepényfa 169 Japánakác 169 Eper 170 Trombitafa 171 Tulipánfa 171 Bokrétafa 171 Harmadik rész Cserjék 172 1. Egyszerű levelű cserjék 172 Kökény 172 Sajmeggy 173 Zselnicemeggy 173 Galagonya 173 Mogyoró 175 Fagyai 175 Bangita 176 Sóskaborbolya 176 Aranyribiszke 176 Som 176 Cserszömörce 177 Kecskerágó 177 Benge 179 Fagyöngy 179 2. Összetett levelű cserjék 180 Aranyeső 180 Borsócserje 181 Pukkanó dudafürt 181 Seprőzanód 181 Bodza 181 Csipkerózsa 182 Szeder182 Málna 182 Iszalag 182 Kilincs 183 Tamariska 183 Negyedik rész Fenyők 184 Erdei fenyő 186 Feketefenyő 187 Lucfenyő 190 Vörösfenyő 194 Jegenyefenyő 196 Egyéb fenyők 198 Duglász fenyő 198 Sima fenyő 198 Tiszafa 200 Boróka 202 Thuja 203 Ciprus 203 Mammutfenyő 204 Mocsárfenyő 204 Tengerparti fenyő 206 Ezüstfenyő 206 Ötödik rész Az erdő lágyszárú növényei és gombái 207
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó mezőgazdasági kiadó
Kiadás éve1953
Oldalak száma:213
Súly200 gr
ISBN2399988101365
ÁrukódSL#2109894697
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok