Bagyinszky Zoltán; Tatár Sarolta

Erdélyi templomok - Magyar, angol és német nyelven!

tóth könyvkereskedés  | cérnafűzött, keménytáblás  |  159 oldal

Libri Antikvárium
Magyar, angol és német nyelvű album. Erdély neve a régi erdő elve "erdőn túli terület" kifejezésből származik. Latin fordítása Transsylvania. Ennek a Bihar-hegységen, a régi Igfon, azaz szent erdőn túl fekvő medencének és a hozzá csatolt részeknek határai a történelem folyamán többször változtak. Ez a könyv az 1920-as trianoni békediktátummal Romániához csatolt magyar területek templomairól szól. Itt röviden egyházszervezetét tekintjük át. A magyarok előtt az avarok, török nyelvű bulgárok, szlávok éltek itt. Őseink legkésőbb a X. sz. közepére megszállták Erdélyt. A magyarok, római katolikus vallásúak lévén, az 1009-ben alapított Erdélyi Püspökséghez, ill. a szintén a XI. században alapított Bihari Püspökséghez tartoztak. A Csanádi Püspökséget 1030-ban alapították, a Szatmári Püspökséget pedig 1804-ben. A magyarságot sok hatás érte nyugatról. Így jött létre Erdély sajátos kultúrája, amely kelet felé utolsó fészke a nyugati művészetnek, eszmei áramlatoknak. Összetett történetét jól illusztrálják a régi református templomok, melyekben sokszor megmaradtak a középkori freskók. Művészetét keleti, török hatások is gazdagították. Egyik híres néprajzi csoportja a székelyek, akik templomaikban rovásírásuk emlékeit is megőrizték. Hagyományőrző katolikus vidékek mellett vannak köztük markáns reformátusok, unitáriusok, sőt szombatosok is. A soknemzetiségű Erdély történelmét szépséges templomain is tanulmányozhatjuk. Tartalom: Ákos, Algyógy, Arad, Bánffyhunyad, Berethalom, Beszterce, Boroskrakkó, Bögöz, Brassó, Csíksomlyó, Csíkszereda, Demsus, Dés, Dióshalom, Esztelnek, Énlaka, Farnas, Fogaras, Gelence, Guraszáda, Gyulafehérvár, Halmágy, Harina, Homoródkarácsonyfalva, Kajántó, Kapjon, Kerc, Kolozsmonostor, Kolozsvár, Magyargyerőmonostor, Magyarszovát, Magyarvalkó, Máramarossziget, Máriaradna, Marosvásárhely, Mezőtelegd, Nagybánya, Nagyvárad, Nagyszalonta, Nagyszeben, Őraljaboldogfalva, Prázsmár, Prépostfalva, Segesvár, Somkerék, Somlyóújlak, Szamosújvár, Szászfehéregyháza, Szászkézd, Szatmárnémeti, Székelyderzs, Székelyudvarhely, Temesvár, Torda, Tövis, Zabola, Zeykfalva.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 550 Ft

A termék megvásárlásával

155 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Óvott, vigyázott példány. Saját kép
Kiadó tóth könyvkereskedés
Oldalak száma:159
Súly1250 gr
ISBN2399961815326
ÁrukódSL#2112738646
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 550 Ft

A termék megvásárlásával

155 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai