Egyenes kecske

Amikor ezt a munkámat befejeztem, és a dolgozószobám ablakán kinézve a naplementét figyeltem, a hátam mögött kilépett a falból Hábetler Jani, és ordítani kezdett: Csináljon, amit akar! Írja meg+ Ugasson! Mit tud maga? Egy nagy semmit tud, az úristenit ennek a replás életnek! Akkor a kézirat lapjai közül, mint szellem a palackból, kipárolgott Pogácsás Jani is, és vöröslő nyakkal a védelmemre kelt. Ezt kiabálta: Kussoljál, te hülye proli, és tűnj a bánatos lecsóba! "A Rozsdatemető kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött... Az udvar végén rácsos, magasra épített vaskapu engedi a sínpárt a macskaköves utcára." Így kezdődik Fejes Endre balladája, a Rozsdatemető. Én 1997-ben megkerestem azt az udvart. Még megvan. Láttam a vaskaput, szélesre van tárva. Az megy be rajta, aki akar, nyugodtan lehet lődörögni a gyárudvaron, senki sem szól érte. A sínpárt sem szedték fel, fáradtan csillog az útba ágyazva, és - gondolom - vezet valahová. Örüljünk minden jelképnek, és legyünk vele boldogok, de soha ne felejtsük: a rozsdatemető még ott van valahol az utca végén. Aki akkor született, ma harmincöt éves. Nem olyan nagy kor. Azt a sínpárt nem elindulni látja, hanem megérkezni a saját életébe. Nézi, hogy mi az. Miféle sínpár?