Egy székesfehérvári fogadó 18-19. századi üveg- és kerámiaanyaga

Kedves olvasó! A történelmet általában az emberi emlékezet a nagy események mérföldköveinek segítségével tájolja be. Letűnt korok emlékét megőrizhetik írások, nagy tettek krónikái, képek, szobrok, épületek, tárgyak. De vajon mi van a hétköznapokkal, miként élte napjait az ember? Nem a csupa nagybetűvel írott ember, és nem a történelmi ember a tárgya ennek a műnek, amit az olvasó a kezében tart csupán az ember, akinek bánata öröme gondja és hétköznapja van. Ezért is tartom a legizgalmasabb kalandok egyikének, azokat a kutatásokat, amelyek segítenek minket abban, hogy bepillantást nyerjünk egy már letűnt kor hétköznapi életének legapróbb részleteibe. Egy elmúlt század teljes képét kirakni teljes terjedelmében, bajos és kétes kimenetelű vállalkozás. Viszont izgalmas és felemelő szellemi kaland faggatni azokat a tárgyakat, amelyek egyszerre beszédesek és némák is egyben. Beszédes és néma tárgyak mit tartogattok nekünk, ki segít megfejteni az üzenetet? Erre a célra a legalkalmasabb hely, ahol társadalom szinte minden rétege megfordul, vagyis egy fogadó. A fogadó, amely mai szóval mondva a kor legfontosabb információs és hír központja volt. Beszédesek, sőt szinte fecsegőek ezek a tárgyak, amelyeket előtalált a kutató, és amelyben szerencse asszony oly bőkezű segítséget nyújtott, mert sok tárgy sok kérdést idéz a szemlélő ajkára. A szakavatott szem és a szakértő türelmes elme nem hagyja, hogy a feltett kérdés megválaszolatlan maradjon. Faggat, míg választ nem kap és a választ, íme most közkinccsé teszi. És bennünk, laikus olvasókban is felmerülnek a kérdések. Vajon milyen szokások milyen hangulatok, milyen érzelmek és indulatok építik ki a kor akkori valóságát? Ezeket a tárgyakat hány ember fogta örömében vagy bánatában, vagy csak az idő kellemesebb múlatása végett. Ki lehetett, aki ezeket a poharakat, főzőedényeket, tálakat, kupákat, butéliákat elmosta, mit mondhatott ,,szép csaplárosné" a kínáláskor, és hogyan adta tudtul a mord csapos hogy bizony hitel nincs és csak olyan részegeket szolgálunk ki, aki nem tesz kárt a berendezésben. És voltak-e az asztaloknál afféle leányok? És ha a fáradt utazó le kíván pihenni megtehette-e ezt, ha igen, akkor hogyan aludta álmát? És vajon kiknek a keze munkáját dicséri a sok szép még töredékes állapotában is meghatóan szép kerámiaedény? Bizony ezekre a kérdésekre nem tudunk jelenleg választ kapni. Ez a titok egyenlőre még nem feslik fel szemünk előtt. Egy biztos és ez átsejlik az évszázadok homályából: azok a mesterek, akik készítették az üvegeket és cserépedényeket a legnagyszerűbb igényességgel jártak el. Az edényeken a mesteri fogások műgondja látható. Erezni a kéz szeretetteljes ezernyi simítását és az elvégzett saját munka felett érzett szakmai büszkeséget. Hasonló büszkeséggel töltheti el Siklósi Gyulát midőn saját könyvét kézbe veszi, amely büszkeség ránk egyszerű olvasókra is átragad, hiszen értéket tartunk a kezünkben nem is akármilyet. Hiszen olyan könyvvel van dolgunk amely emlékezni segít, emlékezni önmagunkra. Székesfehérvár, 2001. november 16.