Moldova György

Égi szekér

magvető kiadó  | 1982  | keménytábla, védőborító  |  427 oldal

Libri Antikvárium
Navigare necesse est - tartja az ókori mondás, de nemcsak hajózni szükséges, repülni is. Legalábbis ezt vallják azok, akik nap mint nap madártávlatból tekintenek a szántóföldek négyszögére, a smaragdszínben játszó szőlőtáblákra. Mezőgazdasági repülők. Nincs jól szabott egyenruhájuk, nem járják a világot, nem felelnek száz meg száz utas életéért, legfeljebb a magukéért meg a munkaeszközként hozzájuk nőtt gépmadárért. Nem veszélytelen a munkájuk, vannak, akik nem térnek vissza közülük, de a bajtársak újra meg újra felszállnak, mert a vérükben van a magasság, a levegő semmihez sem hasonlítható érzése-élménye; mert repülni kell. S ezzel egyetértett a "repülő-riporter" Moldova György is, aki ebben a kötetében arra vállalkozott, hogy a levegőből tudósítson. Hónapokon keresztül ismerkedett e különös világgal, kísérte el a repülőgépes növényvédő szolgálat pilótáit, hogy munkájuk gondjait és szépségeit feltárja. Egy eddig felfedezetlen területről hoz hírt, a tőle megszokott lebilincselő mesélőkedvvel osztva meg velünk új élményeit, tisztelegve egyúttal e nehéz hivatás neves és névtelen munkásai előtt is. Vissza Tartalom Első lépés a fellegekben 13 Repülők a legelőn 37 Legendák a pénzről és a nőkről 129 Mint napok közt a vasárnap... 158 Sztálini sólymok 278 A repülés vágya 332 Ennyi maradt 359
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magvető kiadó
Kiadás éve1982
Oldalak száma:427
Súly300 gr
ISBN2310019381488
ÁrukódSL#2112793367
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalácsPásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalács