ÉBREDÉSEM - FAJ ÉS VALÓSÁG

ismeretlen  | 2013  | kemény kötés  |  269 oldal

Libri Antikvárium
Az Ébredésem egy önéletrajzi formában megírt értekezés. A faji felfogáshoz vezető utam története, amelyet fiatalemberként az 1960-as évek közepén kezdtem meg. Alapfelfogásom nagy része ennek az évtizednek a végére már kirajzolódott, ám az emberfajtákkal kapcsolatos tudásom nagyban elmélyült az elmúlt 30 év során. Az 1960-as évektől nagy mennyiségű új tudományos és politikai anyag vált hozzáférhetővé. A megértéshez vezető utam elbeszélése során nem akarom azt a benyomást kelteni az olvasóban, hogy az általam idézett adatok és tanulmányok már a '60-as években is megvoltak. Elbeszélésembe jelenkori adatokat és dokumentációkat is beleszövök, így az olvasó a legfrissebb információkból is nyerhet. ... Ez a könyv megkérdőjelezhet számos, manapság bevett hiedelmet az olvasóban. Éppen ezért csatolok sok-sok idézetet a főbb tekintélyektől ahelyett, hogy csak utalnék rájuk. Sokkal erőteljesebben szólnak, mint az én észrevételeim, így ezeket a szövegben behúzom és megvastagítom. Az örökké vitatkozó zsidó kiadványokra való tekintettel szándékosan és elsődlegesen zsidó forrásokat használok. Arra bátorítom Önt, hogy nézze át ezeket alaposan, mert bámulatba fogják ejteni. Az emberfajták témájában tett ébredésem elbeszélése során bepillantást engedek Önöknek a valódi világba, amelyet oly sokáig elsötétített a sajtó. Bárcsak népünk túlélésének tudományos és politikai alapját jelentené, és bárcsak útjelző lenne a csillagokba vezető evolúciós utunkon!" David Duke ,,A világtörténelem kulcskérdése a faji kérdés... minden a faj, nincs más valóság" Benjamin Disraeli
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2013
Oldalak száma:269
Súly100 gr
ISBN2310003205196
ÁrukódSL#2110052266
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély