Duállelkek eljövetele

hermit könyvkiadó bt.  | 1999  | papír / puha kötés  |  169 oldal

Libri Antikvárium
Egy mese a végtelenből, amely leleplezi az egység misztériumát Történelmi korok jöttek és múltak el azóta, hogy az örök teremtő szellem a maga fényének és szeretetének teljességéből megteremtette az eget és a világokat, hogy az egység sokszinűségeként élje meg önmagát. Tudata, mely magában hordozta a soha ki nem merülő, ki nem nyilatkoztatott teremtő erő lehetőségét, számtalan új tudatot hívott életre, melyek a látható és érzékelhető világnak alakot és minőséget kölcsönöztek. A teremtő szava árad szakadatlanul az örökkön-örök szellemi forrásból, hogy folyamatosan kiterjessze az életet, és összekapcsolódjon a vele együtt rezdülő erőkkel. E fejlődés folyamán számtalan nép vándorolt az időhöz kötött földi térben. Kultúrák keletkeztek és tűntek el, mint a tenger habja az Univerzum partjainál. Az emberiség nagy része a Földön elveszítette az isteni eredet iránti belső tudását, és az illúzió és félelem hálójába került. Elveszítve duálpárjukat és az Aranykor emlékét, hosszú évezredek keresése, inkarnációja kellett ahhoz, hogy korunkban minden ember újra megtalálja elveszített párját és újra helyreálljon a harmónia, a kozmikus EGY-ség.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 970 Ft

A termék megvásárlásával

97 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó hermit könyvkiadó bt.
Kiadás éve1999
Oldalak száma:169
Súly200 gr
ISBN2399987576690
ÁrukódSL#2109910287
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 970 Ft

A termék megvásárlásával

97 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára