Dercsényi Balázs (szerk.)

Dömös - Műemlékek, természeti értékek

tkm egyesület  | 1990  | pamphlet / füzet  |  16 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Dömös község Komárom-Esztergom megyében, az Esztergomi járásban.Dömös Komárom-Esztergom megyében, a Dunakanyarban, a Duna jobb partján található, a megye és a Közép-Dunántúli régió legkeletebbre fekvő települése. Budapesttől 45, Esztergomtól 16, Visegrádtól 5 km távolságban helyezkedik el. A településen a 11-es számú (Budapest-Visegrád-Esztergom) főközlekedési út halad át. Hajóúton Nagymarossal és Szobbal is összeköttetésben van.Ez a kedvező fekvésű vidék a legősibb időktől kezdve megtelepedésre csábította az embert. Az emberi település legkorábbi nyoma a község északkeleti részén az őskőkorszakból ismert. Az 1960-as évek elején egy rénszarvasvadászattal foglalkozó ősemberi közösség telepének maradványait tárták fel itt a régészek: tűzhelyek, vadló- és rénszarvascsontok, pattintott kőszerszámok kerültek elő.A legkorábbi kőépítmények a római korból maradtak ránk. A Duna vonalát - a római birodalom Pannonia tartományának határát - kőből épült, árokkal, palánkkal is megerősített őrtornyok és erődök láncolata védte a túlparton lakó "barbár" népek támadásaival szemben. A dömösi Duna-parton a Köves-patak és Malom-patak torkolatánál, illetve a Tófenék-dűlőben állt egy-egy ilyen őrtorony. Közülük a Köves-patak mellettit 1959-ben feltárták. A 11×11 méter alapterületű, 1 méter falvastagságú tornyot vizesárok övezte. Területén Valentinianus császár érmeit, edényeket találtak.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tkm egyesület
Kiadás éve1990
Oldalak száma:16
Súly39 gr
ISBN2310012062179
ÁrukódSL#2111947808
Kötéspamphlet / füzet

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban