Dinoszaurusz a nappaliban

"Nagyon sokáig nem igazán tudtam megfogalmazni magamnak, hogy milyen is volt ez az egész. Aztán egyszer egy könyvben olvastam egy jó metaforát: egy dinoszaurusz ott ül a nappali közepén, és tilos tudomást venni a létezéséről. És tényleg: tökéletesen visszaadja az érzést. Ott az a behemót valami, egyáltalán nem illik oda, csattogtatja a fogait, kapkod a körmeivel. A gyerek legszívesebben sírna és menekülne, de megbénítja a tapasztalat, hogy a felnőttek úgy viselkednek, mintha minden rendben lenne. Pontosan ilyen érzés egy alkoholista szülő mellett felnőni." A szenvedélybeteg szülők gyermekei úgy élik túl a megterhelő családi légkört, hogy nem éreznek, nem bíznak és nem beszélnek arról, ami otthon történik. A továbblépés útja lehet, hogy (ha beszélni nem is) írni kezdnek arról, ami számukra a mindennapokat jelentette. Ez a történet sokak, sokunk számára lehet ismerős, akár biztatást is jelenthet, hogy magunk mögött hagyjuk a hármas szabály bénítását.