Dicsőséges harcmezők

Sztálingrád és El-Alamein. Két helység, amely bekerült a történelembe, ugyanazon oknál fogva. Mindkét helyen - a Volga menti betontengerben csakúgy, mint az addig ismeretlen észak-afrikai koszos kis településen - odalett az eddig verhetetlennek tartott Wehrmacht nimbusza. Az 1941 telén megvívott sokkal nagyobb moszkvai csatát még kiheverték a németek, de az 1942/43-ban zajlott két fent említett vereség valóban a vég kezdete volt, amolyan wagneri összeomlás, az Istenek alkonya". A vörös cár nevét viselő ipari monstrum egy hatalmas dráma színterévé vált, amelyet a Vörös Hadsereg katonái házról-házra védtek. 1942 novemberében aztán fordult a kocka, megkezdődött a nagy szovjet bekerítő hadművelet, amely az ostromlóból ostromlottat csinált. Sztálingrád bár házai között csak egy, és nem több német hadsereg pusztult el, mégis fordulópontot jelentett a háború menetében. Ettől kezdve a Vörös Hadsereg nem szenvedett vereséget. E mellett szinte eltörpülni látszik a német páncélos hadsereg veresége EI-Alameinnél. De ez igazságtalan nézőpont. Itt a sivatagban nem csak Montgomery 8. brit hadserege aratta első győzelmét, de megtört a német hadisten, Rommel vezértábornagy, a sivatag rókája legyőzhetetlenségének legendája is. E két győzelem, keleten és délen egyaránt megkondította a halálharangot Hitler gonosz Harmadik Birodalma fölött.