Kende János,Erényi Tibor,Feitl István,Ripp Zoltán

Demokratikus köztársaságok Magyarországon (Történeti album 1918,1946,1989)

napvilág kiadó  | 2007  | kemény kötés  |  222 oldal

Libri Antikvárium
Szóval és képpel tárják a kötet alkotói a tisztelt olvasó elé a három magyar demokratikus köztársaság történetének legfontosabb mozzanatait. A fókuszba a "születésnapokat" helyeztünk: 1918. november 16-át, 1946. február 1-jét és 1989. október 23-át. A fordulópontot jelentő napok történései köré gyűjtöttük az ide vezető eseményeket, a főszereplőket, a köztársaság alkotásait, hétköznapjait és az első két kísérlet drámáját: a demokrácia felszámolásának folyamatát. Más a helyzet a harmadik és immár tizenhét éve fennálló mai Magyar Köztársasággal. Ez a mi köztársaságunk, a jelen története. "Működése" legfontosabb tényezőinek - a demokratikus, többpárti választások, az alkotmányos intézmények és azok szereplői, Magyarország 1989 utáni politikai integrációs törekvései stb. - bemutatásával segíteni szeretnénk a "demokrácia tanulását", a magyar köztársaság sokszor ellentmondásos működésének megértését is. A kötet a köztársági gondolat, illetve a három magyar köztársaság eszméje folytonosságának bemutatására törekszik képviselői, dokumentumai, a törvénykezése és a mindehhez tartozó fennmaradt képes dokumentáció segítségével. Nem egyszerűen a szöveg illusztrálására törekedtünk, hiszen minden mozzanatról nem maradt fenn vizuális dokumentum. A szó és a kép - szándékunk szerint - kiegészíti egymást. A tanulmányok egy kivételével e kötet számára készültek, az 1998-ban elhunyt Erényi Tibor írása a Pölöskei Ferenc által szerkesztett, A köztársasági eszme és mozgalom története Magyarországon (ELTE BTK Budapest , 1990) című könyvben jelent meg először. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazon gyűjtemények munkatársainak, akik az illusztrációs anyag munkájában segítettek, valamint azon kollégáknak, akik tanácsaikkal és javaslataikkal a kötet elkészítésében hathatós segítséget nyújtottak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó napvilág kiadó
Kiadás éve2007
Oldalak száma:222
Súly1120 gr
ISBN2310007401488
ÁrukódSL#2111695685
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték