Friedrich Wilhelm Joseph Schelling

Bruno avagy a dolgok isteni és természetes elvéről /Beszélgetés/

magyar helikon  | 1974  | keménytábla, védőborító  |  235 oldal

Libri Antikvárium
Schellinget a klasszikus német idealizmus legnagyobb alakjaival, Kanttal, Fichtével és Hegellel állítja egy sorba a filozófia története. De Schelling zaklatottabb, ellentmondásosabb gondolkodói egyéniség, mint ők. Egész szellemi fejlődését a folytonos átalakulás, az állandó újrakezdés jellemzi, egyetlen művére sem mondhatjuk, hogy voltaképpeni főműve, rendszerének foglalata. Bruno című dialógusában mégis mintha összetalálkoznának ezek az ellentétes törekvések. Még benne munkál az, amit Marx Schelling ,,őszinte ifjúkori gondolatának" nevezett, a természet eleven anyagi egészként való fölfogása. Nem véletlen, hogy ki a beszélgetés címadó főszereplője; de a mű alapgondolata már az objektív idealizmus rendszerének elve, a szellem és a világ azonossága; és egyes helyeken a kései Schelling irracionalizmusa is előreveti árnyékát. A Bruno formai tekintetben a filozófiai beszélgetés örökérvényű mintáját, a platoni dialógust követi, s talán a legszebb, amit ebben a műfajban az újkori filozófia létrehozott.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos
Lapéli foltokkal
Kiadó magyar helikon
Kiadás éve1974
Oldalak száma:235
Súly150 gr
ISBN2310011554897
ÁrukódSL#2112602112
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai