Bizánci művészet szovjet múzeumokban

ELŐSZÓ A bizánci művészet a kultúra történetének kiemelkedő és sok tekintetben egyedülálló jelensége. A középkor határán, abban az időben, amikor az antik társadalom éppen utat engedett a születő feudális rendnek, ez a művészet magába szívta a klasszikus antik örökséget, és meg is őrizte több évszázados fennállása során. Ez azonban csak egy ama sok tényező közül, amelyek a bizánci művészetet rendkívül fontos jelenséggé tették több európai és ázsiai ország kulturális fejlődésének történetében. A bizánci birodalmat alkotó különböző népek művészi hagyományainak ez a keveréke nagy erővel és tisztasággal fejezte ki korának esztétikai ideáljait. Itt is, mint bárhol másutt a középkori Európában, a művészet a vallásnak volt alárendelve, amely a művészek egyéni szabadságát korlátozta, hiszen az egyház által felállított szabályokat kellett követniük; a bizánci mesterek közül nem egy mégis tökéleteset alkotott. Magas érzelmi töltésű műveik a társadalom sokkal szélesebb köréhez szóltak, mint amilyenhez az antik művészet valaha is szólni tudott. Konstantinápoly, a birodalom fővárosa a középkori kultúra egyik vezető központja volt; kora művészeti fejlődésében játszott szerepét Párizsnak az elmúlt négy-öt évszázad alatt a képzőművészetben betöltött szerepével lehet összevetni. Marx Károly Konstantinápoly "a Keletet és Nyugatot összekötő aranyhídnak" nevezte, és ez a megállapítás legalább annyira értendő az itt kialakult művészetre, mint az emberi tevékenység bármely más területére.