Balatonfüred - Adalékok Balatonfüred történetéhez a kezdetektől 1945-ig

veszprém  | 1988  | vászon  |  894 oldal

Libri Antikvárium
Kiadja a Balatonfüredi Városi Tanács - Ismertető: Mikor legutóbb hozzákezdett, hogy előkészítse a Balatonról szóló Útikalauz új kiadását, elképedt: mennyi minden megváltozott az elmúlt években. A Magyar Tenger most már nemcsak a magyar nép öröme, egészségadó Paradicsoma, hanem a közeli és távoli szomszédságé is. A rohamos fejlődést inkább fékezni kell az építkezések korlátozásával, inkább átalakítani az üdülőterület szélesítésével, az ellátás javításával, az évad hosszabbításával. Ha nem volna szerény ember, büszkén gondolhatna rá, hogy ennek a már-már túláradó bőségnek előkészítői, alapvető szervezői között ő a legérdemesebbek közé tartozik. A balatoni vendégforgalom - főként az északi, egykor zalai parton - elképzelhetetlen nélküle. Erről is szeretnék, mint sokban szövetségese, munkatársa, személyesen tanúskodni. A második világháború főként romokat, zűrzavart, tanácstalanságot hagyott a tó partvidékén; s ezt a zűrzavart csak növelték azok a hibás hazai intézkedések, amelyek nagyon is visszavetették, főként a bortermelő északi part emberi és természeti világát. Az élet aztán itt is részben visszatért hagyományos formáiba, részben kezdett új medreket vájni magának. Újraszerveződött a Balatoni Intéző Bizottság, kezdett növekedni az idegenforgalom. Ekkor vette kezdetét Zákonyi Ferenc múlhatatlan érdemű idegenforgalmi munkássága. Szerencsére nem fölkészületlenül vette át az akkori, az egész északi part gazdájává lett Veszprém megye Idegenforgalmi Hivatalának vezetését. A közigazgatási gyakorlatban akkor már a főjegyzőségig vitte, s a szabadművelődés, főképpen a népitáncokat, viseleteket megújító, ápoló mozgalom területén is jól csengő nevet szerzett magának. Az Idegenforgalmi Hivatal azonban a lassan ocsúdó megyében jóformán egyszemélyes, egyirodás intézményként kezdte működését. Első találkozásaink egyikén, szinte első terepbejáróként, régi nyomok földerítőjeként, egy kis festékhordozó legényke társaságában jelölte meg a környék turistaútjait: - jól emlékszem szikár, de sportosan szívós alakjára, ruganyos mozgására, fegyelmezetten lelkes beszédmódjára, fényesen éles tekintetére. Első soron akkor őt is a fürdőzőhelyek, strandok, a víziélet, a csónakázás, vitorlázás, a vendégek ellátása, a szállodák, szálláshelyek számbavétele, újraélesztése, az egészségügyi ellátás, a közlekedés megszervezése érdekelte - szükségképpen, hiszen először a szivárványosan tündöklő, de veszélyekkel, aknákkal teli, mocsarasodással fenyegető, elhanyagolt víztükröt és partot kellett rendbe hozni.- További ismertető: "Belelapozás". - - Tartalom: A Balaton kialakulása 9 Balatonfüred természeti tényezői Balatonfüred fekvése, területe 18 Balatonfüred vízrajza 26 A szénsavas forrásokról 31 Az egyes kutakról 34 Balatonfüred állat- és növényvilága 37 Balatonfüred éghajlata 46 Balatonfüred természeti értékei 53 Völgyek 53 Barlangok 59 A park és a parkerdő története 62 Balatonfüred története Történelem előtti idők a magyar államalapításig 71 Balatonfüred kialakulása és története a XVI. sz. közepéig 79 Papsoka 79 Siske 82 Kék 83 Füred 87 Arács 93 Magyare 98 Füredi élet a török idők alatt 100 Füred a török uralom után és a kuruc szabadságharcban 107 A község és a fürdőtelep közös története 114 A savanyúvízforrások első említése 114 Balatonfüred fürdőélete a XIX. században 151 Balatonfüred a XX. század első felében 231 Balatonfüred a Tanácsköztársaság idején 253 Balatonfüred a Horthy-rendszerben 261 Balatonfüred felszabadítása 289 Fürdőkultúra, egészségügy A szénsavas források használata, régi gyógyjavallatok 304 A szénsavas források használata a XIX. században és a XX. században. Savókúrák. A fürdő és a klíma gyógyhatásai 316 Gyógyítás Füreden napjainkban 324 A balatoni hideg fürdő 326 Balatonfüred orvosai 338 A gyógyszerészet története Balatonfüreden 363 Közlekedés, postaszolgálat A balatoni hajózás balatonfüredi eseményei 366 Az első gőzhajó: a Kisfaludy 366 Balatonfüred vasúti közlekedése 396 Postaszolgálat Balatonfüreden 407 A posta- és gyorskocsijáratok Balatonfüredre 412 Hajógyártás Balatonfüreden Történeti előzmények 417 A Young-műhely és első hajója: a Mariska 425 A hajógyártás 1885-1948 között 433 Balatonfüred épületei, építészete Épületek a középkortól 437 A füredi (papsokai) Szent Mihály-templom 437 A füredi Szent Margit-templom 442 A XVIII. század építészete 446 Az arácsi templomok 446 A volt Eszterházy-szálló 449 A Nagyvendéglő 454 Az Állami Kórház 458 Palóczi Horváth Ádám nagyobbik háza 466 Palóczi Horváth Ádám kisebb háza 471 A Széchenyi-kastély 473 A Horváth-ház 477 A Zollner-ház 487 A Kossuth Lajos-forrás kútháza 488 A XX. századi épületek 491 Református templom 491 A régi református lelkészlakás 495 A kerek templom 495 A Fülöp- vagy Posta-ház 500 A Magyar Játékszín hat megmaradt oszlopa a Kiserdőben 502 A Blaha Lujza-ház 504 A Huray-házak 506 A Jókai-ház 507 A Dőry-nyaraló, vagy Astória Szálló 510 A XX. század nagy építkezései a felszabadulásig 512 Balatonfüred népi műemlékei 525 A Gombás-kúria 533 Műemlékek, emlékművek, szobrok Balatonfüred temetői 535 A füredi régi temető 536 Az arácsi temetők 542 A füredi emléktáblák 549 Emlékoszlopok és emlékpadok 565 Szobrok Balatonfüreden 567 Iskolák, oktatás, nevelés Óvodák 590 A népoktatás Balatonfüreden a török időktől, az általános iskolák kialakulása 593 A Szeretetház és a Kertészeti Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet 599 A Szőlőműves Felső Népiskola és az Állami Polgári Iskola 606 A Lóczy Lajos Gimnázium 613 Gép- és Gyorsíró Iskola 616 Művészetek és kulturális élet Füred a szépirodalomban 618 Színházak, színművészet 664 Az első, vagyis a Kisfaludy Színház, más néven a Füredi Színművészeti Intézet 664 Rajzok és metszetek a XIX. sz. végéig 716 Füredi nyomdák és hírlapok 730 Nyomdák 730 Hírlapok 735 Sportélet, szórakozás Balatonfüred szerepe a magyar sportéletben 742 A balatoni vitorlássport története 742 A Balatonfüredi Yachtegylet 748 Stefánia Yacht Club, Királyi Magyar Yacht Club 749 Balatoni Yacht Club 752 Hungária Yacht Club 754 Vitorlássport a felszabadulás után 756 Úszóversenyek Balatonfüreden 757 Téli sportok a Balatonon 765 Teniszversenyek 769 Más sportágak 770 Helyi sportegyesületek 771 Szórakozás a hírneves fürdőtelepen 774 A balatonfüredi Anna-bálok 790 Balatonfüred nevezetesebb vendégei (1800-1840) 798 Balatonfüred Habsburg- és egyéb uralkodóházi vendégei 814 Földrajzi nevek Balatonfüred és történelmi településrendszerének névmagyarázata 819 Balatonfüred földrajzi helynevei 823 Balatonfüred helynevei 827 Halászati vonyók nevei 835 Balatonarács helynevei 836 Utószó Személy- és földrajzi névmutató (Összeállította: Tóth Jánosné) 851
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás". Fekete-fehér fotókkal illusztrált.
Kiadó veszprém
Kiadás éve1988
Oldalak száma:894
Súly1500 gr
ISBN2399968105727
ÁrukódSL#2109755155
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Berka Attila: Gryllusok Berka Attila: Gryllusok