Bál és ostrom

FÜLSZÖVEG "A Mandarley-ház asszonya" fűtött romantikáját érezzük Du Maurier-nek ebben a regényében is, amely a szerelem és hősi szenvedés glorifikálása. ELŐSZÓ Részlet: I. Szeptember, 1653. Nyár utolja. Az ősz első hideg szele. A nap nem süt már keletrenéző ablakomra, mikor ébredek, lassúbb és lustább. Csak nyolc óra körül ér el a dombtetőig. Fehér ködpára takarja az öblöt néha egészen a déli órákig és ott lebeg a mocsarak fölött. Ha felemelkedik, hűvös légáramlat marad a nyomában. Ezért nem szárad ki soha a mezők magas füve nálunk, ezért csillog a gyomon még később is, ha a nap kisüt, nagy csöppekben a harmat. Sokszor figyelem az apályt, többször mint régebben. Ez osztja be a napot. Mikor a víz lassan visszahúzódik a mocsaras partról és nyomról-nyomra előtűnik a sárga, hullámos, kemény homok, bolondos képzelődéssel úgy érzem, hogy nem fekszem itt tehetetlenül, hanem megyek én is, neki a tengernek, az apály vizével s régi, rejtett álmaim, melyeket rég eltemettem, mezítelenül feküsznek a napfényben, akár a tengerpart fövenye és kagylói.