Az utolsó karácsony

Mit keres a bárány a hadseregben? - teheti föl a kérdést az olvasó, aki végigfutja Gyurkovics Tibor új novellás kötetének tartalomjegyzékét. Pedig ott a helye - legalábbis az író szerint. Nem húsvéti bárányként, hanem a mindennapok kisemberének békevágyát, reményeit és kötelességtudását, de játékosságát is jelképezve. Mert Gyurkovics Tibor bármilyen műfajban is ír és bármiről, mondanivalója nem változik. A személyiség erkölcsi épsége mellett tesz hitet, eszmények elárulása ellen emel szót, akár lekerekített mesét, akár laza szövetű, groteszk történetet mond el. Mindennapos jelenetekből, néha csak gesztusokból, ellesett pillanatokból építkező írásai, melyeket sebzett lelkek, elmagányosodott családok, idegen környezetben tengődő emberek, megszállott boldogságkeresők, szeretetéhes figurák népesítenek be, vádiratai az elszemélytelenedésnek, látszatéletnek. A halálosan beteg orvos, a szellemi fogyatékos gondozott, a két asszony közt ingázó férfi, a helyüket kereső fiatalok, a magára maradt öregasszony, aki a kórteremben jövőt hazudik betegtársainak és saját magának is a fia családjában - egytől egyig személyes ismerősünk. De ismerős figurák, helyzetek, dialógusok elevenednek meg a Vulgária presszó szatíráiban is, melyeket az értelmetlenség, az emberitől idegen jelenségek kicsúfolásának a szándéka hívott életre. A humorista, akinek élményanyagából csupa minitragédiára telik, a szerkesztőségi folyosón őgyelgő szerző, aki a halhatatlanság nyomtatott jegyei nélkül vonul be végül a halhatatlanságba egy nekrológ formájában, a művészpresszó álművészei, a tévészerzők halandzsái remek telitalálatai az értelmetlenség panoptikumának. Gyurkovics Tibor modern hangütésű elbeszélései, sűrű atmoszférájú világa külön színfoltja a mai magyar prózának.