Jean-Paul Sartre

Az undor

szépirodalmi könyvkiadó  | papír / puha kötés  |  131 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG A közelmúltban elhunyt világhírű író és filozófus 1938-ban írott, első szépirodalmi alkotása kétségtelenül a francia egzisztencializmus egyik legjelentősebb regénye. Filozófiai regény, mely úgy követi e műfaj évszázadok óta kikristályosodott francia hagyományait, hogy közben túl is lép annak önmagára erőszakolt korlátain. Nyelvi leleményeivel, metaforikus tömörségével, szellemiségében, atmoszferikusan jeleníti meg a huszadik századi ember egzisztencialista élményét. Hősében, a francia irodalomtörténet sokat emlegetett Antoine Roquentinjében, Sartre az elidegenedett személyiség már-már biológiailag elemzett portréját rajzolja föl, akinek undor-élménye behálózza, belepi minden emberi megnyilvánulását, tetteit és gondolatait. A kisvárosi lét szürkesége, a kihűlt vagy meg sem születettt emberi kapcsolatok teremtette űr megfoghatóvá teszi a sartre-i létfelfogás irracionális élményét. De nemcsak erről szól ez a könyv: A szinte szociológiai pontossággal megjelenített Bouville, a második világháború előtti utolsó békeévekben, magányosan lézengő polgáraival, álmaikba belefáradt, eltorzult lelkű figuráival e sartre-i lét- és undor-élményt konkretizálja és hitelesíti - rendkívül olvasmányosan. Írói telitalálat, hogy az undor leküzdésének egyetlen reménye csak egy giccses dallamfoszlányban csillan föl, amelyben az író a bármilyen alkotó munka személyiségmentő értékét sejteti.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Oldalak száma:131
Súly200 gr
ISBN2399958467378
ÁrukódSL#2112548943
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték