Az imádkozás könyve

magyarországi muszlimok egyháza  | 2012  | kemény kötés  |  270 oldal

Libri Antikvárium
Az imádkozás az iszlám öt pillérének egyike. Mohamed Próféta (béke legyen vele) számos tanításában kiemelte az ima jelentőségét, hiszen az imádkozás a közvetlen kapcsolat Allah és az ember között, s ez a hit legalapvetőbb megnyilvánulása is egyben. Aki rendszeresen ápolja ezt a kapcsolatot, annak van lehetősége Allah elégedettségének elnyerésére, hiszen az imádkozás az első dolog, ami minden embertől számon lesz kérve a Feltámadás Napján. Ha az ember imádkozása jó volt, akkor az elszámolása könnyű lesz. Ha azonban az imádkozása nem volt jó (azaz volt benne hanyagság, hiányosság stb.), akkor az ember elszámolása nehéz lesz. Ezért minden muszlimnak törekednie kell az imádkozás minél őszintébb, minél precízebb elvégzésére, hogy az imádkozása könnyebbség legyen a Feltámadás Napján, illetve a megmenekülés legyen számára a túlvilágon. A könyv, amelyet kezében tart az olvasó ebben kíván segítséget nyújtani minden muszlimnak, az imádkozás, illetve az ahhoz kapcsolódó vallásjogi rendelkezések részletes bemutatásával. Ugyanakkor a könyv szintén értékes olvasmány az iszlám vallással már mélyrehatóbban foglalkozó nem muszlim olvasók számára is, akik szeretnének bepillantást nyerni az iszlám vallásjogba, a Sariába, megismerve a tisztasággal, az imádkozással kapcsolatos rendelkezéseket. A könyv ugyanakkor egy öt kötetből álló sorozat első kötete, amelyet - Allah engedelmével - az iszlám további négy pillérének, a tanúságtételnek, a böjtölésnek, a zakátnak (adakozásnak) és a zarándoklatnak a könyvei követnek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyarországi muszlimok egyháza
Kiadás éve2012
Oldalak száma:270
Súly400 gr
ISBN0489005310558
ÁrukódSL#2107186119
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 890 Ft

A termék megvásárlásával

489 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power