Búr Gábor

Az apartheid születése

l'harmattan kiadó  | 2010  | papír / puha kötés  |  164 oldal

Libri Antikvárium
Dél-Afrika történelmének ismerői számára meglepetésként szolgálhat a könyv címe alatt szereplő 1906-os, 1907-es évszám, hiszen a 20. század egyik legellenszenvesebb ideológiája, az apartheid a második világháború utáni fél évszázad jelensége, s magát az apartheid szót is csak évtizedekkel a könyv által taglalt események után alkották meg. Ahhoz is hozzászoktunk, hogy a helyi önkormányzatoknak kevés jelentőséget tulajdonítsunk, a központi akarat, jelen esetben a Londonban székelő brit birodalmi kormányzat törekvései, akarata mindig is sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint az egyes gyarmatok (fehér) lakosságát képviselő szerveké. Dél-Afrika esetében azonban nagyon sajátos irányt vett a történelem, az angol-búr háborúban győztes anyaország képtelen volt a békekötés után a saját elképzelései és értékei szerint átalakítani a birodalomba frissen bekebelezett két koronagyarmatot, ,,elvesztette a békét". Ez azt jelentette, hogy Transvaal és Orange River Colony a saját, már akkor is kisebbségben lévő fehér, javarészt afrikáner lakosságának politikai pártjai az anyaország által követendőnek tartott "színvak"választási rendszer helyett a saját, a háború előtt is gyakorolt kizárólag a fehérek számára fenntartott választójogot harcoltak ki maguknak. A domíniumi státusz megkapásakor már ennek a ,,vívmánynak" a megőrzése, a továbbiakban a kiterjesztése volt a cél, amelyet sikerrel meg is valósítottak Ez a választási rendszer volt tehát az az ,,eredendő bűn", amelyből logikusan következett az apartheid ideológiájának színrelépése, majd intézményesülése 1948 után.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2010
Oldalak száma:164
Súly300 gr
ISBN2399954688524
ÁrukódSL#2112542603
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték