Attila-mondák

Ha az ember a magyar hagyományokat úgy szólván darabról darabra s az egésztől függetlenül kezdi tanulmányozni, megbotránkozik azon a különös zűrzavaron, melly bennök első szempillantásra felötlik: minden lépten durva anachronizmusok tartoztatják föl az olvasót, s a történeti személyek szerepe tetszés szerint össze-vissza forgatva tűnik föl: de ha az ember, emelkedettebb álláspontra helyezkedve, e hagyományos töredékek közt az egész eszméjét fölfogni törekszik, észre veszi, hogy azok valósággal egymáshoz csatlakoznak s éppen egészet alkotnak. E szempontból a zűrzavar elenyészik az anarcornizmusok magok magokat megmagyarázzák, az ellenmondások egy roppant egységben vesznek s az ember egy epopea vázlatát látja mintegy elébe rajzolódni, melynek hősei Attila, Árpád és Szent István lesznek. Attila az összes húnak közös atyja és dicsősége: Árpád Magyarország alapítója. Szent István a magyarok első szentje, első királya s a keresztyén és polgárisult életbe avatója. Attila, Árpád- és Szent Istvánban van megtestesülve a három korszak, mellyre a magyar nép hős története oszlik, s e jelemmel tűnnek ők föl a hagyományban, hogy az idők különbözése daczára is egy közös cselekményre összeműködnek, s egymás fiai nem csak test hanem lélek szerint is.