Anekdoták, adomák, érdekességek különösen a (seb)orvoslás területéről

Sok ta­nul­ság­gal szol­gál­nak és má­ra is ér­vé­nye­sek Eöt­vös Ká­roly rend­kí­vül él­ve­ze­tes nyel­ven le­írt meg­áll­apí­tá­sai. ,,Mi a ne­ve­tés? A lé­lek dal­ra ke­re­ke­dé­se, ro­po­gós ug­rán­do­zá­sa, vi­dám kur­jon­ga­tá­sa. Egész­sé­ges lé­lek fen nem áll­hat ne­ve­tés nél­kül. E nél­kül nincs éle­te. A cse­cse­mő­ben ak­kor tá­mad a lé­lek, mi­kor ne­vet­ni kezd s az öreg­ben és nya­va­lyás­ban ak­kor mú­lik el a lé­lek, a mi­kor már nem tud töb­bé ne­vet­ni." (In: Uta­zás a Ba­la­ton kö­rül.) A mi or­vo­si mun­kánk­ra a szen­ve­dő em­ber­rel va­ló szem­be­sü­lés a jel­lem­ző, ami­kor nem­egy­szer élet-ha­lál kér­dé­sé­ről van szó: nincs sok ok a ne­ve­tés­re. Más­részt a ha­lá­los ko­moly­ság meg­öl­he­ti az em­be­ri kap­cso­la­to­kat és az op­ti­miz­must. Az utób­bi be­te­gek­re va­ló át­ül­te­té­se sok­szor a gyó­gyu­lás és az ered­mé­nyes­ség zá­lo­ga le­het. Itt nem a szó sze­rin­ti ne­ve­tés a lé­nyeg, ha­nem egy olyan lel­ki al­kat, mely­nek alap­ve­tő vo­ná­sa a vi­dám­ság, de­rű, hu­mo­rér­zék, har­mó­nia. Ez se­gít a min­den­na­pok ne­héz mun­ká­já­nak el­vi­se­lé­sé­ben, és ez az ér­zés su­gá­roz­hat át a be­te­gek­re is. Sok ol­va­só­nak - el­ső­sor­ban a szak­má­ban - nyújt re­mél­he­tő­leg ki­kap­cso­ló­dást, fel­üdü­lést a könyv, és al­kal­mat ad a tel­je­sebb ön­meg­is­me­rés­re. Így tel­je­sed­het ki a delp­hoi jós (Püt­hia) időt­len és ak­tu­á­lis mon­dá­sá­nak gyó­gyí­tó ha­tá­sa: ,,Cog­nos­ce te ip­sum" (Is­merd meg ma­gad). Min­de­zen túl a gyuj­te­mény alap­ján a me­di­kus el­gon­dol­kod­hat pá­lya­vá­lasz­tá­sá­nak fe­le­lős­ség­tel­jes vol­tá­ról, az or­vos­kol­lé­ga ta­nul­sá­gos, meg­szív­le­len­dô és vi­dí­tó-vi­gasz­ta­ló tör­té­ne­te­ket ol­vas­hat, a la­i­kus pe­dig be­te­kint­het a fe­hér­kö­pe­nye­sek vi­lá­gá­nak ku­lisszái mö­gé, hogy ócsár­lás és mí­tosz he­lyett va­ló ké­pet al­kot­has­son egész­sé­gé­nek őre­i­ről.