A KönyvKereső szolgáltatás csak regisztrált ügyfeleink számára elérhető.
Hogy igénybe tudja venni, kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon.
l'harmattan kiadó
| 2012
| cérnafűzött, keménytáblás
|
114 oldal
Tóth Géza volt a recski tábor legalacsonyabb embere; az egyetlen, aki az emeletes priccsek alsó traktusán egyenesen tudott ülni anélkül, hogy beverte volna a fejét. Korábban a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Internálását annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett időjárás-előrejelzések egyike másnapra ,,lágy nyugati szellőket" ígért, majd a prognózis úgy folytatódott, hogy ,,a következő napokra északkelet felől" - azaz a Szovjetunió irányából - ,,fagyos légrétegek betörése
várható". Másnap letartóztatta az Államvédelmi Hatóság. A - nem meteorológiai - hidegháborús légkör éber fürkészei az előjelzésbe csempészett imperialista propagandával, valamint kémtevékenységgel is meggyanúsították. Utóbbinak az volt az alapja, hogy a jelzett napokon valóban egy új szovjet katonai kontingens érkezett Magyarországra, amiről persze senki illetéktelennek nem volt szabad tudnia, és a rádióelhárítás hivatásosai ennek virágnyelven való megszellőztetését hallották ki az időjóslásból. Így lett a recski rabszlengben Tóth Géza ragadványneve ,,Északkeleti Betörés".
Van, aki név szerint, van, aki csak az ,,osztályellenség" és/vagy ,,rendszerellenség"
titulussal illetett sokaság egyik névtelenjeként tűnik fel a kötet lapjain. A diszkrimináltak eme második világháború utáni panorámája nem a szorosabb értelemben vett ,,börtönvilág Magyarországon". A börtönbüntetésre ítélteken kívül ugyanis - bírósági bizonyítás nélkül - tízezrek raboskodtak éveken át internáló vagy
kényszermunkatáborokban, illetve éltek - lakhelyükről száműzve - meghurcolt páriaként az ,,internálásszerű kitelepítések" zárt táboraiban. Szabadulásuk alkalmával kötelezettségvállalást kellett aláírniuk, hogy mivel a velük történtek
- azaz a sorsukat megnyomorító atrocitások - ,,állami titkot képeznek", arról soha, senkinek nem beszélhetnek. Noha ők, a meghurcoltak állnak a leírás középpontjában, kikerülhetetlenül szövődött a történtek felidézésébe az Államvédelmi Hatóság ténykedése, mivel ez a szerv volt a kulcsszereplője - legodaadóbb kiszolgálója
és végrehajtója - a Rákosi-kori terroruralom legkülönbözőbb formaváltozatainak.