Albertirsai képeslapok

albertirsai önkormányzat  | 1996  | papír / puha kötés  |  96 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ A századok folyamán a két község ALBERTI és IRSA önálló közigazgatással, egymástól függetlenül, de sok tekintetben azonos vagy hasonló módon fejlődött. A földrajzi adottságból eredően kezdettől fogva közös volt a vasútállomás, a posta és a gyógyszertár. Azt is tudjuk, hogy az alberti-irsai iparos ifjúság már 1880-ban egységes egyletet, az alberti-irsai kisiparosok 1908-ban egységes ipartestületet alapítottak. Példájukat követve a századfordulón több társadalmi egyesület is a két községre terjedő hatáskörrel alakult. A társadalmi felismerések mellett az 1930-as években a községek egységesítését kezdeményezték, de a helyi elöljáróságok a javaslatot nem fogadták el, pedig az mindkét község javát szolgálta volna. Az 1945-öt követő fordulat eldöntötte a kérdést, és ami nem ment önkéntesen, azt rendeleti úton hajtották végre 1950. szeptember 6-i hatállyal közigazgatásilag egységesítették Albertit és Irsát. Azóta az egyesített nagyközség az Albertirsa nevet viseli. 1995-ben helytörténeti kiállítás keretében emlékeztünk meg a két történelmi múltú község egységesítésének 45. évfordulójáról. Ezen a kiállításon képes levelezőlapokat mutattak be a szervezők melyeken nyomon lehetett követni a két község alakulását, fejlődését. A nagyközségi Önkormányzat a faluegyesítés emlékére és a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére a kiállítás anyagát képes albumban örökíti meg mint a múlt emlékeit. Bízunk abban, hogy Albertirsát a századfordulótól napjainkig bemutató gyűjteményes összeállítás a lakosság körében érdeklődésre talál.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Újszerű állapotban!
Kiadó albertirsai önkormányzat
Kiadás éve1996
Oldalak száma:96
Súly200 gr
ISBN2310005953941
ÁrukódSL#2111075788
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja