Afrikai krónikák

"Miközben Serenity eltűnt a hatalmas krokodil állkapcsai között, három utolsó kép villant át az agyán: egy lyukakkal teli rothadó bivaly, ahogy lárvasorok és légyfelhők áramlanak ki belőle; régi szeretője, eltűnt feleségének nagynénje; s a titokzatos asszony, aki gyermekkorában kigyógyította a magas asszonyok iránti megszállottságából." Megalkotom az afrikai nagyregényt – fogadta meg az 1990-ben Ugandából Hollandiába emigráló egykori tanár, Moses Isegawa, amikor nekiült első műve megírásának. Négy évig egyetlen sort sem volt képes leírni, majd egyszerre kiömlött belőle minden: apái és nagyapái emlékezete, a polgárháborútól és terrortól sújtott Uganda története, a katolikus szemináriumban és a zsarnok anya házában töltött évek, feketék és ázsiaiak, keresztények és muzulmánok hol békében, hol halálos ellenségként megélt mindennapjai. A részben az író személyes történetén alapuló regényhez nagyszabású, komor, véres kulisszaként szolgál a forrongó, titokzatos Abesszínia, ahol még ma is bevett dolog a többnejűség, ahol a szembenálló felek gyakran bozótvágó késsel intézik el nézeteltéréseiket. Úgy tűnik, a mű olvasóit nem riasztja a kötet vaskossága. Közel tucatnyi nyelvre fordították le, s ahol megjelent, bestseller lett belőle. Bizonyára a magyar olvasó is kedvét leli majd a cselekményes, fordulatos, izgalmas regényben, amelyet méltán neveznek az "afrikai Száz év magány"-nak. Mert akinek kedves Márquez könyveinek hangulata, izgalma, humora és misztikuma, nagy valószínűséggel Isegawát is szeretni fogja.