A szirmai és szirmabesenyői Szirmay család története (Régi Magyar Családok 9.)

debrecen  | 2010  | karton  |  391 oldal

Libri Antikvárium
Dedikált! Javított, bővített kiadás. A feudalizmusban a kiváltságok és jogok öröklése az egyénnek elemi érdekévé tette származásának ismeretét. Ezért készítették nagy körültekintéssel és adatok halmazával a leszármazási táblákat, melyek sok esetben perdöntő bizonyítékként szolgáltak egy-egy birokperbe, örökösödési vitában. Az 1900-as évek elején a nemzeti öntudat felébresztése volt a cél az elszaporodó családtörténeti összeállítások megjelentetésével. A nemzeti érzés elmélyítése terén semmi sem lehet alkalmasabb, mint a családtörténet. Családunk történetének a nemzet történetébe kapcsolódása megnyitja számunkra azt az erőforrást, amelyből nemzeti öntudatunk táplálkozik. Annak ellenére, hogy a fenti megállapítás 1938-ban fogalmazódott meg, mondanivalója napjainkra is érvényes. Az egyén identitástudatának egyik fontos eleme az, hogy ismerje származását, gyökereit. A családtörténetekkel szemben megnőtt az objektivitás igénye. A 18. században számos családnál alakult ki ún. eredetmonda, mely számos irreális elemet tartalmaz. Például a herceg Esterházy család 18. század végi, szép képi megfogalmazású táblája, mely Ádámig nyúlik vissza. Így tűnnek fel emigrációban önmagukat tábornokká előléptető főhadnagyok, Ausztráliában gróffá lett köznemesek, önkényes előnévhasználók.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - sérült borító - könyvtári
Kiadó debrecen
Kiadás éve2010
Oldalak száma:391
Súly1000 gr
ISBN2399974998221
ÁrukódSL#2111758164
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Navessa Allen: Lights OutNavessa Allen: Lights Out