Remy de Gourmont

A szerelem fizikája

digi-book kiadó  | 2026  | MAGYAR nyelvű

Igazi botránykötetet tart kezében az olvasó, mely több, mint száz évvel ezelőtt jelent meg és nemcsak felborzolta kortársait, hanem egyenesen botrányosnak tartották. Nyíltan, tárgyszerűen és szakszerűen beszél a nemiségről, a szexualitásról, és az embert ennek részeként mutatja be. Levezeti, hogy mindaz a "szexuális abberáció", amit a dekadens ókori Rómának tuljadonított a prűd társadalom, nem más, mint a természet precíz megfigyeléséből levont következtetés, másolás és kísérlet... És persze az is tény, hogy az a hátom férfi, tudós, művész - nevezzük akárhogy is - aki a legnagyobb hatást gyakorolta a szexualitás fejlődésére, bizony nem az orvosok közül került ki. Egyikőjük Sigmund Freud volt, ám rögtön mögötte ott áll Rémy de Gourmont és korszakalkotó könyve. Persze számos természettudományos állítását ma már pontosítani lehet, ám egyvalami pontosíthatatlan, mert nem szorul pontosításra: az, ahogy és amint beszél a szexualitásról, ami elválaszthatatlan az állatvilágtól, ember létünktől, emberségünktől és alapvető szexuális motivációinktól. Ezért műve kortalan, hiszen átlengi valami nagyszerűen emberi: az, hogy mit gondolunk szexről, szexualitásról, nagymértékben ezen mű határozza meg. A kötetet Vajda Endre fordította. Az eredeti fordítást egybevetettük az eredeti szöveggel, javítottuk, valamint jegyzetekkel láttuk el.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Kiadói ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó digi-book kiadó
Kiadás éve2026
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
ISBN9789636783969
Árukód3-88477 / 3-88477

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Kiadói ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)