A romantika enciklopédiája

A XVIII. század közepe táján a győzedelmes Ész új eszmék mozgalmával találta magát szemben: a romantikával. Ez a mozgalom, amely az érzékenységet, a képzeletet és az álomvilágot helyezte előtérbe, utat tört egész Európában. Minden országban más és más módon nyilvánult meg, közös vonásként őrizve a szabadság és a függetlenség nagy eszméit, amelyek Lord Byront az elnyomott görögök oldalára állították, Delacroix-t A Szabadság vezeti a népet című kép megfestésére ihlették, Friedrichet a Természet sugallatára, az örökkévalóba vetett hit kifejezésére, Goyát a francia-spanyol háború kegyetlenségeinek ábrázolására sarkallták. Mindenütt, Madame de Staeltól Musset-ig, Blake-től Shelley-ig, Monzanitól Victur Hugóig, Novalistól Foscolóig, a Schlegel fivérektől Coleridge-ig, Puskintól Lermontovig ugyanolyan hévvel énekelték meg a költők és írók a természet kiváltotta szenvedélyes vagy fájó érzéseket, a múló idő okozta sóvárgást, a szerelmi bánatot és a halál fájdalmát. Dalokról van szó - mert voltaképpen ez a kor fedezte fel a hangok varázserejét, meg azt is, hogy ha a szó már nem elegendő a szív rezdüléseinek a kifejezésére, a zenét használja fel. Chopin, Liszt, Schumann, Schubert, Berlioz, Wagner és sokan mások e mélyen rejlő szenvedélyek kifejezői voltak. Canova és Thorvaldsen szobrai, Ledoux és Boullée építészeti utópiái, II. Lajos bajor király fantasztikus kastélyai mind ugyanazt az álom iránti vonzalmat fejezik ki. De sajátos vonásokat mutat a kelet-európai - így például a magyar - romantika: a nemzeti függetlenség eszméjét és a nagyság hősi mítoszának ábrázolását helyezte a középpontba, mint Sinkó Katalin a kötet utószavában kifejti. A könyvet 163 fekete-fehér és 123 színes kép illusztrálja.