A rókák játszmája

fabula kiadó  | 1991  | papír / puha kötés  |  662 oldal

Libri Antikvárium
Több mint tíz éven át gyűjtöttem az anyagot az Abwehrről és a Wilhelm Canaris tengernagy által vezetett német titkosszolgálatról szóló könyvről. Mégis, szinte lehetetlenségnek tűnt feltárni annak a szupertitkos szervezetnek a teljes tevékenységét, amelynek iratai - úgy véltem - megsemmisültek a háború végén, és örökre elvesztek a történelem számára. Aztán 1967-ben a washingtoni Országos Levéltár egyik sötét padlásszobájában egy fém katonaládába botlottam, olyanba, amilyet az amerikai tengerésztisztek használtak a második világháborúban. Több száz kis sárga doboz volt benne, azokban pedig mikrofilmek, amelyekről kiderült, hogy a legújabb kori német történelem mindenféle iratainak másolatai. A dokumentumokat a szövetségesek zsákmányolták 1945-ben. A dobozokat ellepő porból és a régi fémhengereken lévő pecsétből nyilvánvaló volt, hogy soha semmilyen kutató nem nyitotta fel őket, még az Amerikai Történettudományi Társaság híres kutatócsoportja sem, amely pedig az ellenségtől zsákmányolt egyéb iratok millióiról készített katalógust. A gyűjtemény ugyanolyan feldolgozatlan volt, ahogyan annak idején Brémában megtalálták az amerikai hírszerző tisztek, akiknek vezetője, a ládán lévő névtábla szerint, L. S. Vickers százados volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó fabula kiadó
Kiadás éve1991
Oldalak száma:662
Súly300 gr
ISBN0769000017141
ÁrukódSL#2105871963
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély