Abody (Anderlik) Előd Dr.

A repülőgép és a repülés

pósa károly könyvkereskedő  | félvászon  |  611 oldal

Libri Antikvárium
Szerkesztette: Dr. Abody (Anderlik) Előd egyetemi ny. r. tanár. Számos fekete-fehér ábrával, fotóval illusztrálva Előszó: E most megjelenő könyv megírását a mű kiadója kezdeményezte. A könyv célja a repülésnek főleg a műszaki kérdéseiről időszerű áttekintést nyujtani, olyan feldolgozásban, amely annak megértését a középiskolai műveltség alapján is lehetővé teszi. Ha magyar kiadó a hazai repülés műszaki irodalmát új munka kiadásával kívánja bővíteni, akkor úgy éreztem, hogy más, erősebb elfoglaltságom mellett is segítőkezet kell nyujtanom a könyv megjelenése érdekében. A könyv lehető gyors megjelenésére és sokoldalú fejezeteire való tekintettel többen vállaltuk e munkának a megírását. Az idő nem engedte meg az egyes fejezeteknek teljesen egységes átírását és így az egyes fejezetek különálló munkáknak is tekinthetők, mégis az az érzésem, hogy ez a körülmény nem válik e munka hátrányára. Ezt a reményemet alátámasztja, hogy munkatársaim, akik legnagyobb részben a József Nádor Műegyetem Aerodinamikai és Aerotechnikai Intézetéhez, továbbá a m. kir. Repülő Kísérleti Állomás kötelékébe tartoznak, az általuk feldolgozott anyagot nemcsak a szakirodalomból, hanem saját műszaki és repülő-tapasztalataikból merítették és a feldolgozott anyag önálló művelésére is bőséges alkalmuk volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 366 Ft

A termék megvásárlásával

336 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:rossz állapotú antikvár könyv - kopottas - gyűrődésekkel
A könyv meg van vetemedve, de a belív ép.
Kiadó pósa károly könyvkereskedő
Oldalak száma:611
Súly200 gr
ISBN2310021704763
ÁrukódSL#2113341371
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 366 Ft

A termék megvásárlásával

336 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Tedd rendbe a lelkedTedd rendbe a lelked