Mészáros Zsolt

A régi idők vasútja

novum publishing gmbh  | 2023  | karton  |  341 oldal

Libri Antikvárium
A vasút megjelenése gyökeres változást hozott az emberek életébe. Lehetővé tette az egymástól távoli falvakban élő emberek érintkezését, az olcsó és egyszerű utazás lehetőségének biztosításával. A vasút térhódításával hölgyek és urak utazhattak együtt, különböző rangú emberek kerültek egymás mellé az utazás során, ami addig elképzelhetetlen volt. Idővel a vasút acél erei lüktetve hálózták be az egész világot, és a gőz után a villamosság indult hódító útjára a síneken. Az emberi kíváncsiság és kísérletező kedv vitte előre a technikai változásokat, újításokat. Egyre gyorsabb, erősebb és teherbíróbb vasúti vívmányok segítették az ipar fejlődését, vagy éppen a háború eszközeivé váltak. Az élővilág törzsfejlődése során, ahogyan egyes fajok háttérbe szorultak vagy teljesen kipusztultak, a technika fejlődésével ugyanez a törvényszerűség érvényesült a gépek világában is. A mű betekintést nyújt a régi világba, hogy hogyan utaztak nagyapáink korában, hogyan fejlődött a vasút a kezdetektől a XX. század végéig, valamint hogyan hatott a vasút a társadalomra és a gazdasági életre a történelem folyamán.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó novum publishing gmbh
Kiadás éve2023
Oldalak száma:341
Súly579 gr
ISBN2399974748147
ÁrukódSL#2111884748
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték